Az éjszakában [antikvár]

„Nem adhatok mást, csak mi lényegem. Dicsér eléggé e hitvány sereg. És illik is, hogy ők dicsérjenek." (Madách Imre) JELBESZÉD Kedves Olvasó! Ez a verseskötet két alapvető részből áll. Az első rész régen (1967-1974) között írott versek közül valók. Azokból az időkből, amikor a forradalom utáni események már elég biztonságérzetet adtak a politika vezetőinek ahhoz, hogy engedjenek a szorításon, és elinduljon valami más, amit már nem egészen ők uralnak. Valakikkel azonban nem számoltak, mégpedig önmagukkal. Nem gondolták, hogy ennek a népnek a munkája alig harmincöt év alatt akkora vagyont fog felhalmozni, amit nem lesznek képesek elviselni úgy, hogy nem az övék. Ugy gondolom, eleget éltem ahhoz, hogy meg merjem tenni, amit érdemesnek találok anélkül, hogy kockáztatnám életem. Amit már előzőekben lejátszottunk, az is növelte biztonságérzetem. Persze, meg kellett őrizni valamit abból a világból is, amelyikből jöttem. Emlékszemm a nagyapám úgy öt-hat éves koromban a térdére ültetett, és azt kellett mondanom egymás után sokszor, gyakran a sírásig heteken, sőt egész éven keresztül: egy gyufaszállal sem többet magadnak, mint a köznek. Ahhoz a generációhoz tartozott, akik még eredeti fordításban olvasták Lenint, és valóban hittek az ideában, hogy az megvalósítható. (Persze, 1952-re kiábrándultak belőle.) Gondolom, az emberi léleknek is lehetnek tiszta pillanatai, olyankor az ész lélekvezérelt állapotban van. A tiszta érzés a maga tiszta világával kapcsolódik az ítéletnek a történelmi múltból indított elemeihez, mert már megismerte mások