Az én mesém 6. [antikvár]

Qöfelyös ?ftDé^life^: eN^TX) wtocfeD ^ szépség dí^^Zott gyeiroefe tneseíró Hol volt, hol nem volt, talán még az üveghegyen is túl, volt egyszer egy parasztember, s annak egy fia, aki olyan púpos és csúnya volt, hogy nem állt vele szóba egyetlen menyecskének való lány sem. A legény bánatában elhatározta, hogy világgá megy. Ment, mendegélt, míg el nem ért egy végeláthatatlan, sűrű erdőbe. Nagyon elfáradt a hosszú úton, gondolta, lepihen egy kicsit. Hamarosan álomba is szenderült egy öreg vackorfa tövében. Hajnaltájt arra ébredt, hogy egy leány szólítgatja. Egy igazán gyönyörű leány, a legény meg is lepődött, hogy egyáltalán szóba mert állni vele egy ilyen szépség. De nagyon örült neki, gondolkodni meg nem is lett volna ideje, mert rögtön elkezdtek beszélgetni. A legény már első pillanatban beleszeretett a szépséges leányba, de egy héttel később, amikor már jobban megismerte, mivel mindennap találkoztak, úgy érezte, nem tud nélküle élni. Egy dolog azonban nagyon furcsa volt a legénynek, mégpedig az, hogy a lány minden este pontban hét órakor eltűnt. Elhatározta, hogy végére jár ennek a dolognak, mielőtt megkérné. Egyik este utánament, és ahogy követte, egyszer csak azt vette észre, hogy a lány helyett egy vaddisznót követ. Megijedt, hogy elveszítette a lányt, és elkezdte kiabálni a nevét. Hát majd meghalt ijedtében, mikor erre a vaddisznó emberhangon szólalt meg. A csúnya legény rájött, hogy a szerelme a vaddisznó, így a leánynak muszáj volt elmondania, hogy őrajta egy borzalmas átok ül, ami csak akkor törik meg, ha valaki elfogadja olyannak, amilyen, és félelem nélkül megvakargatja a füle tövét. A legény egy percig sem tétovázott, nyomban megvakargatta a disznó füle tövét. S hogy mit mondott, azt biztos kitaláljátok, hiszen nagyon szerelmes volt a lányba. - Akármilyen vagy, én elfogadlak, mivel te is elfogadtál engem! Hát abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, az átok megtört, a disznó nyomban visszaváltozott gyönyörűséges leánnyá, és a legény nyakába ugrott. A legény púpja ugyan nem tűnt el, de a leány nem bánta, így is vele maradt, mert szerette púposán is. Ezek után hazamentek, összeházasodtak, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.