Az élet túlsó oldala [antikvár]

Rézplakettel
Köszönet a magyar orvosoknak. Nekik ajánlom a könyvemet. - Gubcsi Lajos Az élet túlsó oldala is él. Mindennek megvan a maga tagadása, de az életnek nincs: az élet túlsó oldala nem lehet halál, egyszerűen azért nem, mert akkor egyszer mégis meghalna minden, mikor minden élet meghal. Akkor pedig mi szülné újra az életet? Vége? A halál nem teremtheti az életet... Nem? Élet csak életből keletkezhet. Az élet túlsó oldalán ismeretlen élet él. Nem tudjuk, hol van, a kozmosz, a világegyetem mely pontján, de ott van, az biztos. A mi életünk. Az élet anyag, a halál anyagtalan, a kettőnek csak átmenetileg, találkozásuk villanásában lehet köze egymáshoz. Az élet végtelen, soha nem hal meg, mert anyag mindig lesz. Ne becsüljük le az elvileg élettelen anyag életalkotó erejét se. Az élet túlsó oldalán mi vagyunk, talán önmagunk tagadása és ellentéte; talán az az elszállt, és az űrben mindig tovaszálló, ott mindig élő hangunk, amelyet egy örömkiáltás vagy egy fájdalmas sóhaj engedett el végtelen útjára; talán az a fény, amelyet a szemünk bocsátott ki kíváncsian; talán a szívverésünk hangja, amely akkor is ott dübörög még, ha emez itt, ez a kis véres-vörös bütyök, már elhallgatott; a hőnk, amelyet hű társunkkal együtt bocsátottunk ki felfokozott, új életet is teremtő pillanatainkban. S a repülő remény is. Mindez mindig él, az élet túlsó oldalán, a kozmikus valóság végtelen és várakozó - ránk váró - csendjében. Velünk szüntelen összhangban. A mi végtelen jelünk az örökkévalóságban.