Bálint Endre festőművész kiállítása 1972. [antikvár]

Bálint Endre képvilága nem kíván idegenvezetőt. Akit közvetlenül, létének centrumában szólít meg a képzőművészet, az első pillanatban otthon érzi magát ezekben a termekben. A kérdés inkább az, hogy milyen forrásokból táplálkozik ez a festészet, amely nemcsak a szemet vonzza, hanem szíven is üt. Bálint - mint a modern művészet számos mestere - ha sokszor talán öntudatlanul is, a művészetnek abból a kiapadhatatlan forrásából merít, amely primitív népi szertartások gesztusaiból, ősi ünnepek szakrális rítusaiból fakad - és emellett itt-ott felvillantja a középkori minisztériumjátékok fény-árnyvilágát is. Tudjuk, mennyi idő kellett ahhoz, hogy az ősművészet mágikus egysége műfajokra bomoljon, és hogy ezek a műfajok hány korban hányféleképpen léptek szintézisre megint. A modern művészet szuggesztív sajátsága, hogy a mindinkább szintetizálódni készülő műfajok olykor már önmagukban is képesek megidézni az ősi egység drámáját.