Baskircsev Mária naplója II. [antikvár]

Részlet: Szeptember 9. - vasárnap - Sírtam. Nagyon elszomorít, hogy így elforgácsolódik az életem. Isten őrizzen meg a félreismert lángeszek sorsától! Sokszor arra gondoltam már, hogy sorsüldözött vagyok, de a lelkem fellázad az ilyen rettenetes gondolatok ellen... Nunquam anathematis vinentis exuenda! Van ember, kinek minden sikerül, lvan olyan, ki mindenben szerencsétlen és nem tudja megváltoztatni a végzetét. És éppen ez a szomorú a dologban. Már három év előtt megkezdhettem volna a komoly munkát, de akkor, tizenhárom éves koromban, H... herceg árnyképe után futottam. Még csak bevallani is siralmas! Nem vádolom magam, mert akkor nem tudtam, mitől fosztom meg magamat. Sajnálom magam, de a hibás nem egészen én vagyok. A sok korlátozó körülmény s amellett mégis a teljes fejlődési szabadság, melyet élveztem s melyet nem tudtam helesen felhasználni; túlzásra hajló gondolkodásom, mely olyan koraérett és bizalmatlan volt, mintha negyven esztendő tapasztalatai lennének mögöttem, ördög tudja, hogyan - de mindig kizökkentettek a helyes irányból. Ha más fiatal leány jutott volna az enyémhez hasonló helyzetbe, bizonyosan talál megértő jóbarátokat, akik Rómában vagy másutt rászorítják a komoly munkára, vagy pedig gondoskodtak volna, hogy jól férjhez menjen. Nekem mindebből semmi sem jutott.