Bazsonyi Arany [antikvár]

Részlet a műből: Az Olvasóhoz „Minden ember, akit Isten szerepre jelöl ki, magányos. Jézus leszólt a keresztről anyjának, mint aki elutasít minden emberi együttérzést. A Szentírás legfélelmesebb szava ez. És Jézus mondotta, hogy aki őt követi, elhagyja családját, elhagy mindenkit A szerepre kijelölt ember soha nem követel kevesebbet önmagától és követőitói Nem lehet megváltani a világot, s közben legjobb (égnek, Búnak és atyának maradni, négy gyerekkel, hitvessel, kanárival és öregségi járulékkal. A szerep mindig teljes magányt, kietlen egyedüllétet, könyörtelen, csaknem embertelen magatartást követel. Minden ember, aki vállalja az emberek ügyét, kénytelen vállalni ezt a magányt és embertelenséget is. Aki ezt nem vállalja, kókler; még akkor is az, ha megfeszítik." Márai Sándoré ezek a kemény és talán szokatlan bevezető sorok: Jézusról és az egyedüllétről. De nemcsak róla szólnak, hanem mindazokról a sorsvállalókról, akik valamilyen küldetést teljesítenek. Ám ennek a küldetésvállalás-nak világ felé mutatkozó arca felszín csupán. Az okok lélekben rejtőzködő láthatatlan fájdalmait, reményeit, feltámadásait és olykor feladásait tökéletes szótlanság vigyázza. Márai el akart e magányból valamit „mondani". S mi kötetindító lélegzetvételként megkapaszkodunk sors-ma-gyarázatában, a művészet születésének e mindenki által kicsit megfogható rejtély-értelmezésében, mert szerepre kijelölt emberrel készülünk találkozni: Bazsonyi Arany festőművésszel! Az alkalom ünnepi, mégsem ígérhetünk írásunkkal többet, mint a középkori íródeák: tisztességesen lejegyezni mindazt, amit róla és művészetéről tudunk, elmondhatunk. Pályaképének felrajzolásakor az utókor ítéletét nem jövendöljük, nem fürkésszük. Irodalmán mivoltunk ehhez kevés is volna, szakmai értékelését pedig rég elvégezték pályatársai. Szavaink és szándékunk tisztességéről - magunk mentségére - azért gondoltunk szólni, hogy a művész különlegesen szép világa, meleg embersége ez írás által is hitelt kaphasson. Mert olykor megrendítően mély és áttetszően tiszta tud lenni az emberi élet. Bazsonyi Arany életútján, pályáján - 70 évi jel-hagyásán - a nagy élményforrást a gyermekkor világa, a szülőföld és a család; a kereszténység egyetemes kérdései és emberi válaszai; s saját életét megérintő kihívások, gyötrődések jelentették, és jelentik. A kronologikus és tematikus visszatekintés útjai e témaköröknél futnak össze újból és újból. Talán ezért is választottuk írásunkban módszerül a szinoptikus módszert. Bazsonyi Arany poétikus alkata azonban nemcsak a festőművész világában találta meg a rá jellemző kifejezésformát, Bazsonyis-színvilágot, hanem írásaiban is. Prózai vallomásai, költeményei egy életen át szemérmes háttérvilágként, külvilágtól elzárva egészítették ki „képírói" hitvallását. Közzétételük nekünk megváltó örömöt, hitelesítő őszinteséget, szerzőjüknek keresztrefeszítést tartogat.* * A kézírásfii nyomtatott szövegek Bazsonyi Arany verseiből és prózájából való átvételek.