Beszélgetések Tamás Ervinnel (kiállítás-sorozat) [antikvár]

Borítói kissé kopottasak, karcosak.
Nyárvégi tompa délutánokon lehetne leginkább, mondjuk Szigligeten, valahol a hegyoldalban, mikor a víz fölött megáll az aligpárás levegő és a lenti meg a falubéli hangok csak álmos szűrőn át jutnak fel. Fényes kilátás nyílik a tájra, a szomszéd kertre. Fák, virágok és kézzel rakott házak bensőséges látványa, az ezerszer megfestett kis kert. Lehetne itt apró fröccsök hűvössége mellett, asztalnál üldögélve beszélgetni, vagy a harsogó tokaji tájban tavasszal és a koratéli nedves barnaságban, a félig fagyott göröngyös, repedezett földön állva vagy képei között a kiállításban. Mi forgolódva a világos teremben, szemközt a művekkel, ő pedig a képei mögül, keresztül azokon. Beszélgetni lehetne. Mostanra már csak ilyenformán. Ennyi van, ennyi maradt személyéből nekünk. A legfontosabb, a képek. Hosszú beszélgetésekre futhatja belőlük...