Bohacsek Ede [antikvár]

Előszó részlet: A 20. századi magyar művészet története sajnos nem szűkölködik tragikus életsorsokban és ebből következően, torzón maradt életművekben. A világháborúk, a forradalmak, az emigráció, a megélhetési nehézségek és a gyógyíthatatlan betegségek számos művészi karriert törtek derékba. Különösen így volt ez az I. világháború idején, de a század második feléből is van erre példa, gondoljunk csak a legismertebb művészek közül a negyvenegy évesen elhunyt Kondor Bélára' vagy a huszonhét évesen eltávozott Gruber Bélára.2 Az I. világháború és az azt követő évtizedekből még több példa felsorolható. A magyar művésztársadalmat 1915-ben a Galimberti házaspár tragikus halálhíre rázta meg. Fiatalok voltak, mindössze harmincnyolc és harminckét évesek abban az évben. Czillich Annát még fiatalabbként pusztította el 1923-ban a tüdőbaj, csak harminc évet élt. Fémes Beck Vilmos 1918-ban, Nemes Lampérth József pedig 1924-ben, amikor utolérte őket a halál, velük közel egykorúak voltak, harminchárom évesek. De Nemes Lampérth művészi pályája már hamarabb véget ért, hiszen utolsó éveit elborult elmével elmegyógyintézetben töltötte. Ugyanez a sors várt Gulácsy Lajosra is, a reneszánsz és a rokokó világába vágyódó, művein egy különleges világot, Naconxipánt életrekeltő festőre is. Bár ő ötven évig élt, szinte élete felét töltötte a zárt ajtók mögött. A harmincas években Derkovits Gyula sem tartozott a hosszú életű művészek közé, nem sokkal élte túl ő sem negyvenedik születésnapját. Akadtak olyan művészek is, akik szinte éppen hogy átlépték a felnőtt kor küszöbét, máris elragadta őket a halál. Maticska Jenő, a nagybányai művészet egyik képviselője mindössze huszonegy évet élt.