Bővebb ismertető
Részlet a kötetből:
"Egymással jól összehangolt szép színek útján tolmácsolni a dolgokat: ez Paul Cézanne célja. Semmi egyéb. Festő akar lenni, vagyis olyan ember, aki a színek útján fejezi ki magát; semmi más. Ezzel magyarázhatjuk elért eredményeit, de egyszersmind - mondjuk ki - fogyatkozásait is. Igazuk van azoknak, akik festményeinek pazarságát, perzsaszőnyegekhez vagy zománcokhoz hasonlítható némely műveinek szépségeit, dús formáit magasztalják. De az is érthető, hogy mások szemére vetették körvonalai tétovaságát. Annyira megszoktuk, hogy a dolgokat e körvonalak által lássuk ábrázolva, a vonal a kifejezésnek oly természetes és becses eleme az emberre nézve, hogy csak nehezen ismerünk el oly eljárást, amely nem számol vele. Pedig ez volt Cézanne módszere. Ha a tárgyaknak a térben való elhelyezkedését egy-egy gyorsan odavetett vonással jelezte, erre csak másodsorban támaszkodott. Első sorban tömegükben akarta ábrázolni a formákat.
A legsötétebb pontból indult ki egymás mellé helyezett színfoltokkal moderálta a síkokat. Mikor pedig a határhoz ért, ez végeredményben gyakran vagy valamivel túlment az eredeti jelzésen, vagy valamivel azon belül maradt. Igy tehát alig meglepő, ha ebből a szempontból nem egy ingadozást fedezhetünk fel művein. A testek kiterjedése megváltozhat, míg azok lényegi harmoniája megmarad. Mindenesetre elég könnyen megérthetjük, hogy a munkának ez a módszere nem vezet például egy fazék vagy csésze szabatosan geometriai körvonalaihoz. Ez, amiről bárki meggyőződhetik, vezetett arra az elhamarkodott állításra, hogy Cézanne nem tud rajzolni. Nem vették kellőképpen figyelembe, hogy a rajz nem csupán külső határukban ábrázolja a dolgokat, hanem legalább ugyanannyira tömegükben is."