"...csak néztem és gyönyörködtem" [antikvár]

Részlet: Nagy Veronika A nép művészetének keresése A gödöllői művésztelep megalakulásának időpontját a témával foglalkozó szakírók 1901-hez kötik, amikor Körösfői-Kriesch Aladár, a kolónia vezetője házat vett Gödöllőn.1 O gyermekként járt először Erdélyben, rokoni kapcsolatok révén. Az erdélyi nép művészete Tövisen és Diódon (Alsó-Fehér megye) keltette fel érdeklődését, ahol az 1890-es évektől kezdve több nyarat is eltöltött.2 A Tövis melletti diódi kúria a Boér-család tulajdonában volt. Körösfőit kolozsvári nagybátyja, Abt Antal küldte ide azzal a kéréssel, hogy vegyék pártfogásba a fiatal, tehetséges festőt.3 A későbbi művésztelep vezetőjét tehát Diódon érintette meg először az erdélyi táj és a népművészet szépsége, melytől azután soha nem szabadult, és amelyhez mindig visszatért. 1893-ban a diódi birtokon jobbára arcképeket és történelmi tárgyú képeket festett4, de megörökítette a csűrt is, melyben dolgozott, sőt unokája visszaemlékezése szerint egy galambdúcos kapu annyira megtetszett neki, hogy annak mintájára alakította át gödöllői házának kapuját.5 Tövisről 1894-ben végleg kiköltözött Diódra, ahol a következő néhány évben barátok, művésztársak is megfordultak, többek között Undi Mariska, Nagy Sándor, Leo Belmonte, Tom von Dreger.6 Szintén a diódi nyarakhoz köthető az a több napos erdélyi kirándulás 1898-ban, amely egyik első alkalma volt a pompázatos erdélyi népviselet felfedezésének. Ennek a kirándulásnak még nem volt határozott célja az erdélyi népművészet megörökítése, de az itt szerzett élmények mindenképpen hozzájárultak a művészek későbbi népművészet iránti rajongásához. A kiránduláson Nagy Sándor, Körösfői-Kriesch Aladár két testvére, Laura és János, valamint Boér Jenő és egy barátja vett részt. Hátizsákokkal felszerelve indultak neki a hegyeknek és a környékbeli falvaknak. Intregáldon a molnárnál aludtak, majd másnap lóháton vágtak neki a hegyi ösvénynek, Verespatak felé. Innen az Aranyos-patak völgyében haladtak tovább, és Torockó felé vették az irányt. A festői szépségű falu és a torockóiak viselete elbűvölte Nagy Sándort és Kriesch Laurát, akik nem akarván elszalasztani a rajzolási alkalmat, Torockón maradtak még pár napig. „A vendéglőben szálltunk meg. Itt nem csak az ételeknek, de a beszédmódnak is zamatos íze volt. Az ételt nem úgy kínálták, hogy kérem vegyen magának. Csak ennyit mondtak: -szeresse«. És szerettük. Nem csak az ételt. Szerettünk mindent. Különösen érdekes volt a népviselet. A vasárnapi istentiszteletre fantasztikus öltözékben vonultak fel. El voltunk ragadtatva Torockótól. "7 Az erdélyi lovas kirándulást feltehetően sokáig emlegette Nagy Sándor és Kriesch Laura, hiszen unokájuk elmondása szerint hazatértük után a családban sokáig mondogattak egy népnyelvi kifejezésekben bővelkedő versikét, amit ezen az első erdélyi kiránduláson hallottak, vagy ők maguk költötték. Két tárgyi emlék is fennmaradt erről az útról: egy ivócsanak és egy diótörő.8 A későbbi helyszíni megfigyelések, országjárások időpontjára és történéseire többféle forrásból nyerhetünk adatokat. Segítségünkre lehetnek a művészek alkotásain feltüntetett jelzések, feliratok, melyek sok 7