Csepel Galéria Egyesület [antikvár]

Útravaló, avagy előszó egy tartozás csökkentése elé Csepel adósa a művészeknek. Óriási értékeket és katartikus élményeket kapott ez a kopott, újjászületésre és megszépülésre mindig kész város a tehetséggel megáldott vagy megvert, vésővel, ecsettel, kamerával, tollal alkotó emberektől. Csepel mégis sokszor a hűtlen szerető képét mutatta a művészeknek, hívta, édesgette, aztán a feledésre kárhoztatta őket. Az enyhítő körülményeket hosszasan sorolhatnám, elég csak az utóbbi tíz-tizenöt év drámai fordulataira s ezek legfájdalmasabb következményeire, a felbomló barátságokra, a fellazult emberi kapcsolatokra, a megosztottságra utalnom. Jól tudom, ez a katalógus, amit most kezében tart az olvasó, régi vágya, jogos igénye a csepeli képző- és iparművészeknek. Igényt tartottak rá azok is, akik értő figyelemmel, szeretettel követték a tehetség, az alkotókészség kibontakozását. A Csepeli Önkormányzat - szerény lehetőségeihez mérten - ezért segítette e katalógus megszületését. A művészektől kapott szellemi, erkölcsi hitelt, ezt az adósságot bizonyára soha sem tudjuk kiegyenlíteni. Legalább megpróbáljuk csökkenteni, hogy növekedjenek reményeink. Remény a folytatásra, remény az alkotásra és remény a tehetség kibontakozására, remény Csepel gyorsabb gyarapodására, felemelkedésére. A pénz ehhez nélkülözhetetlen, de önmagában kevés. A megvalósuló tervek, a „projektek" mellett álmokra is szükség van. A katalógus főszereplői, a művészek ezeket az álmokat őrzik meg nekünk, s vetítenek elénk újabbakat. Olyan álmokat, amelyekből erőt meríthetünk holnapra, holnaputánra. Hosszú út van mögöttünk, és hosszú út áll előttünk. Kell az útravaló...