Dobroszláv Lajos kiállítása 1972 [antikvár]

Dobroszláv Lajos festőművész 1902-ben született Vingán, Temes megyében, bolgár származású családból. Középiskoláinak elvégzése után, 1922-ben beíratkozott a a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Glatz Oszkár és Edvi Illés Aladár voltak mesterei. 1926-ban végzett és Tatabányára, illetve Tatára került rajztanárnak. 1951-től a tatai múzeum vezetője volt 3 évig. Pedagógiai munkássága mellett bőven volt ideje művészi célkitűzései számára is. Mint bányavidéken élő szociális gondolkodású ember hamar felfigyelt a körülötte élő bányászok életére, sorsára. Úgyszólván egész életét ebben a környezetben élte le és két dolog kötötte le érdeklődését teljességgel: az őt körülvevő táj szépsége, és az emberek, akik benne élnek. Emberábrázolásaival spontán fordult a nehéz sorsú bányászok felé, általában nagyméretű olajfestményeken jelenítve meg őket. Mély, sötét tónusú képeivel is nehéz, munkás életüket kívánta hangsúlyozni. Már 1942-ben, amikor hazánkban még a neoklasszicizmus, és posztnagybányai stílus virágzott, olyan szocialista tartalmú realista képeket festett, melyért 1950-ben Munkácsy-díjat kapott. Embertársai iránti felelősségérzet, környezete iránti humánus érdeklődés, életükkel való közösségvállalás nyilvánult meg ezekben a művekben. Érzékenyen reagált a bányák agyonhajszolt dolgozóinak életére, a gyermekarcok kifejező karakterére. Közülük a Tatabányai Erőmű c. nagyméretű olajfestménye a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van, további 6 akvarelljével együtt.