Domanovszky Endre [antikvár]

Domanovszky ​Endre 1955-ben festette a dunaújvárosi Vasmű bejáratának freskóját, amely azóta is a szocialista magyar képzőművészet egyik legnagyobb szabású alkotása: az erő és a szenvedély lenyűgöző festői ötvözete. Domanovszky csaknem öt évtizedet felölelő pályája azonban jóval korábban indult. Művészi indulásakor megérintették a neoklasszicizimus időtlenséget sugalló, zárt, grafikus formái, majd a természet ihletésére lírai, idillikus tájakat, finom érzelmektől átszőtt csendéleteket festett. Realizmusa az 50-es években bontakozott ki. Heroikus emberábrázolását később felváltotta az érzelmek és szenvedélyek dinamikus, olykor már tárgyiatlan festői világa. Domanovszky az intimebb jellegű táblaképfestészet mellett szakavatott mestere volt a monumentális műfajoknak is. Több jelentős sgrafittót, üvegmozaikot készített, de vizuális élményeit a leghívebben talán a gobelin tolmácsolta. Ujvári Béla tanulmánya végigkíséri Domanovszky teljes festői útját 1929-től az 1974-ben festett, tragikus sugallatú „Utolsó kép”-ig.