Dózsa katonái/Kosúti sortűz [antikvár]

(DÓZSA KATONÁI) Az 1514-es parasztlázadás vezérét, Dózsa Györgyöt egy vesztett csata után elfogták, tüzes vastrónra ültették, és fejébe izzó vaskoronát nyomtak. A történelem lapjain ránk maradt tények és legendák szerint a vitéz, szabad, székely lovastisztnek, Dózsa Györgynek, akit Ulászló király hősiességéért nemesi rangra emelt, és aki később a parasztlázadás vezére lett, most tehetetlenül kell néznie, hogy Gergely öccse testét háromfelé hasítják, tűrnie kell - ha egyáltalán ésszel felfogja még -, hogy őt magát kegyetlenül megalázzák, kigúnyolják. S a betetőzés: szadista módon saját embereivel széttépetik, húsát felfalatják. És a papok ezalatt a tedeumot éneklik. Cinikus, pokoli színjáték ez. Attraktív lehetőség a festőnek éppúgy, mint a történelmi csatajelenetek. Könnyen lehetne nagy hatást elérni ilyen teátrális, monumentális anyaggal, ám távol áll tőlem az efféle patetikus ábrázolás. Nem. Engem Dózsa egyszerű katonáinak megjelenítése izgatott. Milyenek lehettek ezek az elszánt jobbágyok, parasztok, nemesek, papok, alföldi és hegyvidéki emberek? Magyarok, románok, szlovákok, szerbek, szászok - bár Dózsa korában még csak a nemesembernél ismerték el, hogy nemzetisége is van, a többiek egyszerűen csak parasztok vagy jobbágyok voltak.