Egy kép-egy vers [antikvár]

Előszó Életünk kezdete és vége, a bölcső, illetve a koporsó közti út (a tarisznyánk!) kifürkészhetetlen. Hogy könnyű-e, vagy nehéz, virágos-e, avagy tüskés, napsütötte-e, vagy viharos, egyenes-e, avagy kacskaringós, mindez életünk nagy rejtélye. Szerencsére nem ismerjük előre! A nehézségeket átvészeljük és reménykedünk, hogy a hátralévő szakasz nagyszerű lesz. A már megtett utat pedig az idő lassan megszépíti: kirostálja a rossz foltokat, felerősíti a jókat. Útjaink, - melyek valljuk meg nem voltak sem egyenesek, sem virágokkal teleszórtak, sem felhőtlenek, de már így utólag visszatekintve rá, nem tűnnek sötétnek, mert az idő megtette a maga feladatát, - valamikor találkoztak, Besztercén. Néhány évig párhuzamosan haladtak, aztán messze elkanyarodtak egymástól. Évtizedek után az internetnek köszönhetően újra érintették egymást. Ebből a virtuális újratalálkozásból született e könyv. Amint nyugdíjazásunk után nagyjából mentesültünk a feladatok alól, - ez a közös vonás útjainkban,- a szabaddá vált idő lehetővé tette addig szunyadó, s talán soha nem is sejtett képességeink feltörését. Hozzáfogtunk mindketten, j§ egymásról nem tudva, - alkotni; írni, festeni és kipróbálni a modern megnyilvánulási - önkifejezési lehetőségek széles skáláját, belemélyedve a komputer világába Egy olyan világot képeztünk magunknak, a színek, formák, érzelmek, szavak, gondolatok világát, melyben jól érezzük magunkat. Megtartó erőnkké vált. Örömforrás mindkettőnk számára. Kívánjuk, hogy ez más, magunk korabelieknek is sikerüljön!