Emlékezés [antikvár]

Hankiss János Elnöki megnyitó Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Először is köszönöm, hogy ennyien eljöttek! Társaságunk nyitott azok félé, akik hazájába a legtisztább szándékkal betörtünk, s a szépség, a remény, a tiszta szív üzenetét hoztuk el. Mondanivalónk persze csak akkor lesz teljes, ha eljut azokhoz, akik felfigyelnek rá. ALKOTÁS ÉS BEFOGADÁS, ez a művészetek alaptörvénye. Ez a közös jelenlét teszi teljessé azt, amit eddig is kerestünk. Barátaimként üdvözöltem az ittlévőket. Mert barátokká váltunk az idők folyamán, betartottuk, amivel indultunk, hogy nem engedjük, hogy bármi nem idetartozó (ideológia és hovatartozás) elválasszon miniket, és a művészet portáján jöjjünk össze, bízva abban, hogy amit kigondoltunk, tettünk, írtunk vagy alkottunk, nem hiábavaló. Mert a művészet célja nem lehet más, mint ráébreszteni az embereket arra, ami fontos, erőt adni nekik a nehézségek elviselésére, a szépséggel elandalítani őket vagy épp elgondolkodtatni az élet meghatározó élményein. Együtt keresni a célokat s magyarázatokat. Nem hiszek a steril „új utakaf, „megdöbbentő megoldásokat" hajszoló irodalomban, művészetben: ez rendszerint a tehetségtelenségből indul ki. És hiszek abban is, hogy az írásnak, az alkotásnak feladata van, amelyet teljesítenie kell az alkotónak. Ha kitér ez elől, ha csak elkeseredését, depresszióját tárja közönsége elé, akkor nem teljesíti hivatását. Az az alkotó, aki nem ad felszabadulás-érzést, nem mutat kiutat a nehézségekből, írjon a fiókjának, de beteg lelkével ne fertőzze környezetét. Összejövetelünket abban a magas elvárásban nyitom meg, hogy ismét sok értékes mű szépsége fog felvidítani, elgondolkodtatni, és kiutat mutatni. De ugyanúgy örülök a személyes találkozásoknak is. Isten hozott benneteket!