Én így láttam... [antikvár]

Részlet a könyvből:"Egy fiatal nyomdász ólomba metszett látásai, érzései sorakoznak a következő lapokon. Délutánonként, amikor véget ért számára a munkaidő, ceruzát, papírt, vésőt, saját kezével megmunkált ólomlapot vett magához, elindult nézőpontot" keresni. Kibújt padlások ablakán, felmászott magas kémények tetejére, járkált háztetőkön, felkérezkedett a toronydaru vezérlő-fülkéjébe vagy csak egyszerűen leült az udvar egy csendes szögletébe, térdére tette a papírtömböt és rajzolta vázlatait. Majd amikor teljesen magáénak érezte amit látott, a vésőket és az ólomtömböt vette elő, s faragta, véste, hántolta az ezüstös szürke fémet, hogy majd nyomtátásban leegyszerűsödve, feketében-fehérben jelenjenek meg a színek, síkban a háromdimenziós távlatok, pillanatnyi megmerevedésben a mozgó emberek és működű gépek.De ez a színtelen leegyszerűsítés, a síkba beszorított tér, a megmerevedő mozdulatok nem jelentenek lebecsülő szimplifikálást, csak a lehetőségeket jelentik, amelyek a fiatal nyomdász rendelkezésére álltak, amikor elhatározta, hogy a "fekete művészet" tipográfiai oldala mellett annak grafikai oldalával is megpróbálkozik, s ólomba metszi a nyomda-építkezés megannyi mozzanatát. Vágó János - fejlődő tehetségével arányosan - élt az ólommetszet adta szerény lehetőségekkel, és most elébünk tárja, amit ő látott, s ahogy ő látta."