Festményország [antikvár]

Néhány hete érdekes élményben volt részem. A hűvösvölgyi ördögároknál festegettem. Kiránduló úttörők álltak mögém és nézték, hogyan dolgozom. Őszintén megvallom Nektek, nem nagyon szeretem az ilyen ólálkodókat. Megjegyzéseikkel zavarják a munkámat. Ez az őrs azonban nem tartozott a kíváncsiskodók csoportjába. Ők valóban kíváncsiak voltak a munkámra. Olyan kérdésekkel ostromoltak, amelyek, úgy éreztem, nem maradhatnak válaszolatlanul. Letettem az ecsetet és beszélgetni kezdtünk a képzőművészetről. Úgy belemelegedtünk, hogy a nap közben továbbállt, az árnyékok megnyúltak, a táj jellege megváltozott és le kellett mondanom a kép folytatásáról. A kérdések úgy repkedtek felém, hogy azt sem tudtam hamarjában, melyikre válaszoljak. - Várjatok, fiúk, csak sorjában - próbáltam csillapítani a pajtásokat, de minden igyekezetem hiábavalónak bizonyult. Alig válaszoltam az egyik kérdésre, máris hallottam a következőt. A fiúk mindent egyszerre akartak tudni, mintha e néhány perc alatt kívánnák pótolni évek mulasztását...