Fiumei ablakok [antikvár]

Könyörgés Mutasd meg, föld, a hárfát, a hárfát mutasd meg nekem: halljam hangját és elvigyem! Eső pötyög. Juhok totyognak latyakos utakon. Tollászkodó szél szedi a vámot a fákról. Mutasd meg nekem a hárfát, rántsd végig ujjaid rajta! Lezuhognak a hegyről a ménesek, a síkon robognak röhögve, félholdjaik magasra hányják a szaggatott gyepet. Tedd, hogy ne szégyellje előttem magát a hangszer! Tedd, mert ha meghalnak sokan, vagy elhullnak valahol, én leszek, ki e gumicsizma-vartyogás világban végigborzongok a feszülő húrokon, és hazacsalom a tél elől a lovakat. Csak éppen a hárfát, a hárfát mutasd meg nekem. Siess, nem hallod?! Alattomos puha hó hull, valakinek odafagy a lova, juha nem alhatnék utána soha.