Gácsi Mihály [antikvár]

Gácsi Mihály Eszmélésünk első pillanatától hordozzuk magunkkal a környezetünkből, a világból érkező benyomásokat, jó-rossz élményeket. Kinek ebből, kinek abból jut több. De az, aki puszta idegvégződésekkel jött a világra, az meglátja a könnyeket, az társai helyett is sír, nyög, vagy csikorgatja fogát. Védtelen, sebezhető. Ezerszeresen érzi mások tehetetlenségét, gyengeségét, mert a magáén keresztül másokét is felfogja. Gácsi Mihály ilyen ember. Grafikáiban századunk embere reszket jövőjéért, kér szabadságot, levegőt, folyót, fát, zöld mezőket. Lapjain a dehumanizálódott gépszörnyekkel, metropolis-erdőkkel, robotpilótákkal szemben a mezítelen ember áll testéhez szorított utolsó kóróival, kacatjaival, két kezével eszkábált odújával. Tehetetlenül aprón, kétségbeejtően védtelenül...