Giotto [antikvár]

Firenze, 1280. után. Az olvasóban a toszkán főváros varázsos nevének említésére hirtelen megjelent a város képe, a városé, úgy ahogyan ma tűnik a szemlélő elé a San Miniato al Monté lépcsői tetejéről. Az Arno ezüstös vize felett ott feszülnek a karcsú hidak. A túlparton a háztömbök fölé, karcsú, csipkézett pártáj ú tornyával a Palazzo Vecchio roppant épülettömege és a Dóm komoly, fehér bordázatú kupolája emelkedik. Szemközt, a Palazzo Vecchio mellett az Uffizi tágas és mély U-alakú udvara, a távolban a Santa Maria Novella karcsú tornya s a San Lorenzo soha be nem fejezett, ormótlan homlokzata... Könnyed mozgalmasság az utcákon, vidám és hangos férfiak, nagy csillogószemű barna leányok - s a San Miniato fehér lépcsőjén egy barna rongyokba öltözött koldus, aki feléd nyújtja rongyos sapkáját... Az a város, amit a XIII. század nyolcvanas évei tükröznek elénk, még merőben más, de szemeinknek talán mégsem idegen. Mindenekelőtt az tűnik fel - mert ezt a régi várost is innen a San Miniato lépcsőiről nézzük - hogy milyen kicsi.