Gulácsy Lajos emlékezete [antikvár]

"- Igazad van, Dido - szólt Lavellas szokott modorában, fontoskodva -, a huszadik századnak még nincs és nem is lehet művészete. Ne értsen félre senki, mikor én ezt olyan határozottan állítom. Ennek a századnak, mely jóformán a tegnapokból formálódott mává, amely ma már semmiképpen sem tegnap többé, kell, hogy a művészetében, és kell, hogy érzéseiben legyenek tisztán emberi érzések vagy legyenek társadalmi formák által alakított, befolyásolt érzések. Minden esetben kell, hogy magukon viseljék az új század, vagyis inkább az új napok karakterét. Mert hiába tiltakozik a múlt század embere az új érzések felébredésekor - az új napok jönnek, és hozzák az új század érzéseit. Ha művészettel csak úgy lennénk, mint a divattal, könnyű dolgunk lenne: ma ez, holnap az a divat - ma ez, holnap az a művészet. Milyen könnyűszerrel esnénk túl minden nehézségen! De mikor a művészet alakítja a kor karakterét, erkölcsét, szokásait, mikor a művészetre a legnagyobb felelősség esik! Új művészetet kíván a kor, miután új erkölcsökre szorult. Nincsen erkölcse, mert nincsen művészete. Semmi sem magáért van, a l'Artpour l'Art elve kellett, hogy meghaljon. A művészet is nagyobb feladatokra van hivatva, mint még tegnap. Ma még tobzódnak a zilált érzések, vad és fenekedő indulatok, embertelenség, a paraszt földszaga, undor és feloszlás." Gulácsy Lajos: Pauline Holseel (1910-es évek)