Holbein [antikvár]

(Európa északibb tájain, a Németalföldön, Németországban és a vele liatáros területeken a XV. század első felében vette kezdetét az a fejlődés, amelynek összessége és végeredménye az északi reneszánsz művészet. Az égtájtól nyert jelző nem más, mint utalás az északi és az itáliai reneszánsz közötti különbségre. E különbségtételt két tényező is indokolja: az egyik az északi reneszánsz művészetet létrehozó társadalmi feltételeknek az itáliaitól eltérő volta; ebből szervesen következik a másik, a formai, megjelenésbeli különbség. A késő-középkorban indult erőteljes fejlődésnek a polgárság. A városokban fellendült a kereskedelem és a kézműipar, jelentékenyen megnőtt a polgárság anyagi kultúrája, s ennek természetes következményeképpen szellemi igényei is kifejlődtek. Mindezek a változások a művészetben is kifejezésre jutottak. Amíg korábban kizárólag a fejedelmi vagy főpapi udvarokban, vagy ezek körül alakultak a művészeti iskolák és csoportok, most művészetpártoló polgárvárosok és polgári jellegű művészeti központok is jelentkeznek már. Itália és az északibb területek művészete között lényeges formai, megjelenésbeli különbség volt. Közép-Európában ugyanis tovább élt a gótika, s északi reneszánsz mesterei a késő-gótika formavilágában nőttek fel. Amikor a festészetben már teret hódított a reneszánsz, az építészetben még mindig a gótika volt az uralkodó. A késő-gótikus katedrálisok falain nem volt helye falképnek, így itt nem is fejlődhetett ki az itáliai freskófestészethez hasonló monumentális művészet. Festett táblaképekből, esetleg még faszobrokból is álló nagy szárnyasoltárok helyettesítették a freskót. A dél-német városokban virágzott a faldekoráció, de elsősorban a polgári lakóházak külső homlokzatán, kisebb számban középületek kül-