Holló László krematóriumi freskói és festett üvegablakai [antikvár]

„Debrecen őstalaj, kövér, kegyetlen, de életet terem". - Ezek a szavak Móricz Zsigmondtól származnak, de Holló László Debrecenben maradását is jelképezik. Lyka Károly is használta ezt a kifejezést a századelőn, amikor csodálkozását fejezte ki, hogy „ezen nevezetes őstalajon, amely eddig nem látott telivér művészt", most egy Medgyessy látott napvilágot. Ezen a tájon, ebben a városban, hosszas mozdulatlanság után, változás kezdődött, amit Ady úgy fejezett ki: „ős-Péterfián ájer pezseg, úgy hívják: gondolat". Nemcsak a városkép változott, indult nagystílű fejlődésnek, hanem a belső arculat is. Létrejött a városi múzeum, lerakták az egyetem alapkövét, pár lelkes ember létrehozta a Műpártoló Egyesületet, megindult a művésztelep szervezése. Ez ugyan meddő maradt, de a közös műhely létesítésének a szándéka 1924-ben életrehívta a vidék első művészházát. A debreceni Oláh Gábor, Tóth Árpád mellett Móricz Zsigmond és Ady Endre gazdagította az irodalmi életet, mellettük nőtt fel Gulyás Pál, Juhász Géza író, költő. Bakoss Tibor, Bosznay István, Pálffy József mellett fiatal festők sora vett részt az egyre gyakoribb kiállításokon például Toroczkai Oszvald, Hrabéczy Ernő és Holló László, a három Hollósy tanítvány. Holló László 1914-ben, Técsőről hazatérve leszállt a vonatról Debrecenben, s talán maga sem sejtette, hogy hét évtizeden át, örökre itt marad. Úgy tartotta itt ez a kegyetlen őstalaj, hogy megteremtette ihlető témáit, s Holló művészete megteremtette igazgyöngyeit: paraszti és mitologikus, biblikus képet, önarcképeit.