Ilosvai Varga István [antikvár]

Valamely festő művészetének forrását megmutatni, útjának irányát, kanyarulatait megrajzolni, kiemelkedőit, sellőit, zuhatagait szintekbe rendezni a legmerészebb képzelet sem tudná. A pályafutás majdnem minden esetben váratlan és meglepő részletekhez vezet. Meggyőző ellenőrzésükre okiratok közömbös bizonyságai között kell kételkedve matatnunk, hogy a feltárt tényekben azután kételkedés nélkül hihessünk. Ilosvai Varga István Kunhegyesen született 1895-ben. Első meglepetés az életrajzban. Hiszen a Tiszántúl rónaságának szinte a közepén fekvő népes parasztközségéről földrajzának, néprajzának ismertetői a XVIII. s a következő században mást nem tudtak mondani, mint hogy lakosai reformátusok, szántással-vetéssel és marhatenyésztéssel foglalkoznak. S nem volt ez másként a festő születésének és gyermekségének idején sem. Fában szegény, napégette síkvidék volt a szülőföld, végtelenbe vesző gabonatáblákkal, szikes legelőkkel. Tavaszon, őszön vadvizes süppedék minden, ahol régente a sárhajót csosszantotta az, akinek útja volt. Nyáron szalmasárga, porszürke a világ, télen tarlóbarna vagy hófehér egyhangúság. Hihetnők, hogy a szülőhely külvilága csak száraz és morzsalós dercepogácsát adott útravalóul művészpályára induló fiának. Mégis, a festő önkéntelen emlékezéssel vagy más beszédtárgyra vetített hasonlattal, mélázó gyöngédséggel idézi fel szülőfalujának és környékének biztató indításait, főképpen színességét, levegős fény- és ködvarázslásait. Szavai nyomán előttünk válik kékké az alkonyodás, lángol fel tűzokádó torokként a vörössárga anyaggödör, s válik lebegő, tarka-hímes szövedékké a nyár végi virágos tarló. A szülőfalu említései oly őszinték s oly bensőségesek, hogy ezután ellenvetés nélkül el kell hinnünk azt, hogy a kisgyermek színemlékeivel később a fiatal festőben nem tudott győztesen megbirkózni sem Nagybánya, sem Tihany. Kunhegyesen a gyermek csak látvánnyal töltekezett és ismerkedett az elemi tudományokkal. Középiskolába Jászberénybe került. Környezete alig változott, de tanulmányai közé besorolódott a rajz, s az iskolai kereteken túl az akvarellfestés. Olyan mértékben foglalta el ez a fiatal diák gondolatvilágát, hogy rövidesen ki akart tárulkozni embertársai előtt, s az érettségi évében egy "birinyi" könyvkereskedés kirakatában kiállította rajzait és vízfestményeit. Ezek akkor még nem voltak mások, mint a város meg a környék kedvelt és a közvélemény által is "festői" jelzővel illetett részleteinek ügyes kézzel készült, az avatatlant elkápráztató tükröztetései. De hiába volt a lendületes kezdet. Érettségi után a szülők józan szándéka szerint Ilosvai Varga Istvánnak a budapesti egyetem jogi karára kellett beiratkoznia. Meg is történt 1913 őszén. Csudálatos év, csudálatos ősz. Nagyvárosok ligeteiben, jégpályáin szólt az elzsongító térzene, a munkások megmozdulásait marcona rendőrök tartották féken, Európa egyetemein millió ifjú Rastignac állt szemközt a maga meghódítandó Párizsával.