Játék a függöny mögött [antikvár]

Részlet a könyvből: Kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint 25 évig voltam színházigazgató Budapesten. És a különös benne az, hogy mindmáig nem tudtam megszokni ezt a gondolatot. Még mindig fel-felrémlik bennem a kérdés : hogyan kerültem én erre a pályára, amellyel annyira összenőttnek tudnak az emberek? Mert a színpad, az más. Igen, a színpadra készültem, talán már tudatalatti énemmel is, talán már gyerekkoromban is, amikor még lírai költőnek és miegymásnak tudtam magamat. Arra a mesterségre, amelyet nyelvünk meglehetősen fantáziátlan szóval rendezőnek nevez. De színházigazgató? Ennek a sokágú mesterségnek talán csak egy negyedrésznyi tennivalójával éreztem közösséget e 25 esztendőn keresztül. Másrészről viszont el kell ismernem, hogy színházat igazgatni igazában csak a színpadról lehet. . . Különös mesterség ! Mily különböző irányokból jönnek, mily különböző célokkal, vágyakkal, akiknek útja ebbe a pályába torkollik... A levitézlett színészből lett részeges ripacsdirektortól, vagy a hely- és alkalomszerző fürge típusától - fel, Ambrus Zoltánig, Ibsen doktor úrig, az apostoli Brahm-ig, az akadémikus Jules Claretie-ig, vagy éppen Exzellenz Goethé-ig. Mily tarka sor ... A színigazgatók tanácskozásain, mikor forgalmi adóról és létminimumról csörgedezett a szó, hányszor riadtam fel a pillanat rezzenetéből és néztem körül elcsodálkozva : hol vagyok? És honnan is indultam el egykor, a színpad nagy összhangját, magas szintézisét ostromolni?. . .