Kass János [antikvár]

Kass János születésnapjára Kass János a barátom. Barátokról szólni részint könnyebb, részint nehezebb. Kivált olyan barátokról - mint róla is - aki a legrégebbiek közül való, akivel sorsunk életünk nehezén pillanataiban is összehozott, akinek tartásáról, emberi tisztességéről az évek hosszú során meggyőződhettünk. Kass Jánossal gyerekkori barátság fűz össze. Iskolatársak voltunk, együtt koptattuk a Werbőczy padjait, de cserkésztársak is, akik bár nem voltak sülve--főve együtt, de egy csapatban lévén, együtt tanulták a közösséghez tartozás íratlan szabályait. Aztán a háború végnapjaiban ismét összesodort a sors bennünket. emberpróbáló pillanatokban, amikor a rákoshegyi nyilasházat együtt szereltük le. Később, a háború után, elsodort bennünket egymás mellől az élet, de baráti körünkben voltak átfedések, így soha nem veszítettük egymást szem elől. Tudtam róla, és tudott rólam, s én a harcostársban, a gyerekkori barátban egyre inkább tisztelhettem a művészt is. a művészt, aki mindvégig hű maradt ideáljainkhoz, hitünkhöz. aki egyre magasabbra emelte a mércét maga előtt, miközben mindvégig megőrizte alkotói szabadságát, független szellemiségét. Hű maradt önmagához a legkeservesebb időkben is, s így mű maradhatott másokhoz is.