Képességek [antikvár]

KÖSZÖNTŐ Ellentétek világában élünk. Minden zakatol körülöttünk. Rohan a világ. Kérlek Benneteket, álljunk meg egy kicsit! Most semmi sem fontos. A kötelezettségek, a napi ügyek: mind-mind nem fontosak. Majd később. Majd holnap. Majd máskor. Amikor újra elfojtásra kerülnek az érzelmek, amikor visszakényszerülünk a technikai élet diktálta üzleti világba. Most azonban semmi sem fontos. Csak egy valami: az elmélyülés. A képekben, alkotásokban, szavakban önmagunkban. Minden inger, ami ér, átalakít és segít abban, hogy kilépjünk, változzunk, túllépjünk beszűkült korlátainkon. Ismerjünk meg a végtelen sok lehetőségből egy újabb szeletkét, nyissuk ki az elménket és fogadjunk be valami újat. „Magasra emeli a művészet az embert, nemessé, csodálatosan széppé varázsolhatja lelkének minden rezdülését." Úgy gondolom, Gogol szavai tökéletes módon leírják, hogy a művészet miként is tud részévé válni az életünknek. Mind a művelőknek, mind a csodálóknak. Komoly gondolatok, üzenetek átadására és közvetítésére képes minden ága. Talán ezek az eszményi gondolatok azok, amelyek az embert különbbé teszik. Képesek a lelket ápolni, kezelni és fejleszteni egyaránt. A művészet felelősséggel is tartozik, hiszen az ember lélektani, kulturális fejlődéséért felel, mert az egyént itt érő behatások a személyiséget formáim, finomítani tudják. Miért is alkotunk? Talán, mert maga az alkotás: úton levés. KÉPeket készítünk, hogy legyen „KÉPünk" a világról hogy KÉPesek legyünk eligazodni benne Az idő múlásával, nem a megszerezett tudásra vagyunk büszkék, hanem a világ még általunk fel nem fedezett oldalára vagyunk mérhetetlenül kíváncsiak.