Korniss Dezső 1908-1984 [antikvár]

Borító foltos.
Egy nagy és tiszta életmű kötelez méltó és tiszta szóra. A föladat súlyát növeli az alkalom is, hiszen életünkben egy Korniss-kiállítás legalább olyan ritka, mint a fehér holló. Hódolója és szószólója szeretnék lenni e műveknek, noha ezek beszélnek és helytállnak önmagukért szinte a kezdet óta. Kötelező megjegyezném, hogy e képek alkotója a legnagyobb árváink egyike, aki élete hosszán szenvedte értékeinek mellőzését, eltakarását, majdnemhogy elsikkasztását. Aki a szellemi ínség idején fejszével bánik, vagy babaarcokat pingál a játékgyárban. Mert hű akar maradni ifjúkori vállalásához, az ideához, hogy a bartóki párhuzamot megteremtse a festészetben. Pénztelen, de szenvedélyes expedíciói a valóság szerkezetéért, a folklór alapformáiért, küzdelmei a mindenséget jelentő jelekért - mindezek nem a buboréksorsú divatból erednek, de a megismerés, az építkezés, az újrateremtés indulatából. Vonások ezek a hajthatatlan és tudatos művész arculatához. Ha dédelgetni való síkot, foltot óhajtok, az ő ecsetje nyomát kell választanom. Ha sóvárgom a kiművelt csengést, zengést, az ő kompozícióit kell megközelítsem. Hallani vélek egy mélységes fohászt, hasonlót József Attila sorához: "édes hazám, fogadj szívedbe". A hajdani vállalkozás immár beteljesedés. Jelenünkben az ígéretesen épülő vagy éppen meszesedő csúcsok között zengzetes és páratlan minőség. Íme, egy hazai, dunatáji művész, akinek fölkínált helye van az egyetemes festészetben.