Középkori orosz festészet [antikvár]

AZ OROSZ IKON Az orosz ikon a XX. század legjelentősebb felfedezései közé tartozik. A múlt században még azok a műgyűjtők sem sejtették, hogy milyen csodálatos szépség rejlik az óorosz festészet ránk maradt emlékeiben, akik éppen ezeknek az ikonoknak gyűjtésére specializálták magukat. A régi ikonokat ugyanis elrejtették a fémborítások, vagy az a sok utólag felrakott festékréteg, amely végképp felismerhetetlenné tette eredeti mivoltukat. Mikor azután a 900-as években hozzáláttak az ikonok megtisztításához, kiderült, hogy a középkori festmény kitűnő állapotban maradt a felújítások és átfestések folyamán rárakódott rétegek alatt, és textúrája olyan szilárd és tömör lett, akár a csonté. A hatalmas novgorodi ikonok valósággal újjászülettek a sötét olajfirnisz és festékanyagok eltávolítása után, s a festészetnek ez a mind ez ideig oly kevesek előtt ismert, újonnan felfedezett nagyszerű ága hamarosan lelkes hívekre talált mind a műgyűjtők, mind a művészek körében. A múzeumok ettől fogva ugyancsak azon voltak, hogy minél több ikont szerezzenek be, s ennek eredményeképpen a moszkvai Tretyakov Képtár és a pétervári Orosz Múzeum rövidesen az óorosz festészet valóságos kincsesházaivá váltak. A nyugati képtárak sajnálatos módon nem törekedtek arra, hogy gyűjteményeiket jó orosz ikonokkal gazdagítsák és ily módon vagy egyáltalában nem volt képviselve bennük az orosz ikonfestészet, vagy csupán olyan kisebb jelentőségű és esetleges művekkel, amelyeket akár nélkülözhettek is volna. A nagyközönség egészen 1913-ig nem méltányolta kellőképpen az ikonok esztétikai értékét: ekkor rendezték meg Moszkvában a régi orosz festészetet ismertető kiállítást, ahol a XV. és XVI. századi ikonfestészet remekeinek egész sora került bemutatásra. Mintha egyszerre lehullott volna az a fátyol, amely addig eltakarta az orosz festészet igazi arcát. A vastag olajíirniszrétegekkel borított sötét, homályos felületű ikonok helyett most olyan lenyűgöző műalkotásokkal találták magukat szembe a nézők, amelyek a világ bármely népének dicsőséget szereztek volna. A megtisztított ikonok a maguk sugárzó színvilágával úgy ragyogtak, mint az ékkövek; némelyik a cinóbervörös tüzében lobogott; mások finom rózsaszín, lila és aranysárga árnyalataikkal simogatták a szemet; s volt köztük olyan is, amely éppen hófehér vagy fénylő kék tónusaival ragadta