Ma, holnap [antikvár]

Előszó „Ez a csöndvirágba hajló szobányi délután" alkalmas lesz tűnődésre, melyet a Lírikusok Irodalmi Műhely antológiájának újabb kötete Putnoki. A. Dávid szerkesztő jóvoltából kínál. S e tűnődő lehetőség, mely bár többször is a költeményekben állásfoglalásba hajlik, azért mégsem az, inkább a ma oly divatos, és gyakran kiválóan értett pszichologizáló attitűd, ami szándékában mindig a valóságos állásfoglalások előtt marad. A kötet több szerzőjénél a lélekkeserveken belül maradt gyakori panasz, mely sok szerzőnél a leírásokban megjelenik, tetten érve a keservet, mint tapasztalatot, ám e megmutatott tartalmakon túl, nem ad feloldást. Másutt azonban a költői kifejezés kelléktárát, már hasznosítani is képesen az egyéni vélemények szép versekké állnak össze. Mindenképpen ez utóbbi cél, azaz a „szép versek" készítőit ösztönözni, mely Putnoki szerkesztői és a műhelyvezetésében betöltött szerepe kapcsán megemlítendő, nemcsak a költészet iránt érzett szeretete, de annak a mélységes hite kapcsán, hogy a költészetnek értelme van. E kettősségben, a szeretet és az értelem ölelő karjai között, minden meditációs téma lehet. Ez lenne tehát, melyhez, ha az értelem a felvázolt témában csődöt mond, mindig visszatáncolhatunk, tevékenységünk szeretetébe, annak oltalma alá. Persze, a beindított fantáziák szerves levezetése nemcsak műhelymunka Putnoki részéről, de támaszkodás az alkotókra, akik munkája nélkül immár ez a nyolcadik kötet nem jöhetett volna létre. Vajon, az a temérdek jó szándék, mely jelen kötetben is megjelenik értelmezhető-e, vagy csupán a költői önmegmutatás egyik formája. Hiszen, „a vágyak metafizikája, csupán alantas kór a test csontvázköntösén", másként jó szándék, mely a vágytól terhes, ü