Magán plakát [antikvár]

Hérics Nándor példatára Hérics Nándor tervezőgrafikus eddigi életművét összegzi ebben a könyvben. Kiolvasható belőle egy kor — néhány évtized — egész kultúrája. Pontosabban: a rendszerváltozás utáni—előtti idők vizuális kultúrájának minden fontosabb összetevője. A legfontosabb események, változások, szellemi áramlatok, stílusok lenyomatai. Mindaz, ami „klasszikus", és mindaz, ami „modern". Ha a korszerűség kritériumát vetjük fel a gyűjteménnyel kapcsolatban, kibontakozik az átmenet a hagyományos alkalmazott grafikától, a grafikai és tipográfiai tervezésen át a grafic designig. Az átmenet időszaka alatt az „iparművészet" és a „magas művészet" (a plakátművészet és a festészet) kapcsolatának számos variációja, olyan „izmusok" között, mint az újkonstruktivizmus, az op art, az informel, a gesztus, a pop art, a konceptuális művészet (a „koncept art" mint ötletművészet), az arte povera, a land art és a Street art, a public art, a graffiti, az installáció, az installált és a képzőművészet- (festészet-) alapú fotó vagy a médiaművészet (kompjúterművészet, digitális művészet) között. Megjelennek a művészeten túli trendek, a globalizáció, a gender, a művészet és politika kapcsolata, a természetvédelem és a fenntartható fejlődés. Megőrződnek a hagyományos grafikai műfajok:a (kereskedelmi, a kulturális, és a közérdekű) reklám, a plakát, a tipográfia mint betűtervezés, a fotó, a könyvterv és könyvborító, a film, a címer, az embléma, a logó, a brend, a lemez borító, a lemeztasak, a cover. Egy olyan korban, amikor szinte észrevétlenül vagy nagyon is észrevehetően új, időnként brutális műfajok kezdik átvenni a társadalmi nyilvánosság terepét — printek, óriásplakát helyett megaplakát, egész homlokzatot betöltő „molinó", arculatdizájn, utcabútor, internet, közösségi portálok, utcai demonstrációk, flashmob, gerillakertészet —, különös élességgel vetődnek fel a filozófiai, etikai, esztétikai, társadalmi, politikai kérdések, úgy is, mint az értékek megőrzéséért és megújításáért folyó küzdelem területei. A nyilvánosság elé kerülő grafikai alkotások, illetve termékek vizuális logikai és retorikai nyelve szabályrendszereknek van alárendelve, melyek értékekről szólnak. A brutálisan rövidre zárt ötletek és a finoman szofisztikáit metaforikus és metonimikus szó—kép kapcsolatok hol izgalomba hozzák, hol fásultságig elernyedtté teszik a nézőt. A high and low jellegzetesen posztmodern kérdésköre folyamatos oda-vissza-csatolási kapcsolatokat tart működésben a művészet, a populáris műfajok, a nem-művészet, a társadalmi igények és a dizájn között. Ennek a könyvnek az előkészületei közben az előszóírónak még nehéz megállapítani, hogy a felhalmozott vizuális példák közül milyen az arány a tervek és a megvalósulások között. A művész vagy a tervező „csak" létrehozza a művet, a megvalósítást valakinek vagy valakiknek még el kell dönteni. A társadalmi felelősséget a műért a döntnök vagy a zsűri és a művész közösen vállalja. Itt ismét a társadalmi nyilvánosság reprezentációs jogi, etikai és esztétikai kérdéseibe ütközünk. Mi az, ami ebben a bonyolult rendszerben olyan sajátossá teszi Hérics Nándor művészetét? (Mostanában egyre szívesebben parafrazálom Richárd Hamilton híres montázsának címét: „Éppenséggel mi az, ami a mai lakásokat oly különössé, oly vonzóvá teszi?") Túl azon, hogy példaértékűen reflektál saját társadalmi környezetére, egyedi művészi értékeket is létrehoz a vizualitás, a mérték és a méret, a kép és a szó, a kompozíció, a színek, a vonal és a formák erejével. A jelen szövegben elhelyezett fogalmak viszonylag jól definiálhatók, Hérics Nándor művei ezek fogalmi mezőiben és hálózatában megjelenő aktualizációk. E példák rendszeréből kiváló tankönyvet lehetne összeállítani — tervezők, tipográfusok, reklámszakemberek, tanárok és a vizuális kultúra többi munkásai számára. Dr. Beke László