Magyar festészet a XIX. században [antikvár]

A magyar képzőművészetek történetében a múlt század festészetét méltán tartják a megbecsült hagyományok kifogyhatatlan kincsestárának, a megrendítő és példamutató remekművek fényes galériájának, mely kiváló tehetségeket és hősi tanulságokat idéz. A nemzeti művészet kialakulásának, klasszikus mestereink működésének kora ez, amikor végre saját hangján és egyetemes érvénnyel nyilatkozott meg népünk is a festészet eszközeivel, s amikor a magyar művészek maradandó minőségű alkotásaikkal számottevő rangot szereztek hazánknak az emberiség végtelenül gazdag kulturális együttesében. Olyan műtörténelmi periódus egyre kiteljesedőbb fejlődés jóleső látványával boldogít, a szellemi felvirágzás reménytkeltő következtetéseire jogosít. S bár legszerencsésebb mestereink pályája sem volt problémamentes, a bonyolult, vállalkozókedvű korszak sok-sok önellentmondása, rögtönzése, vargabetűje megakadályozta egy-egy életmű egységének, folyamatosságának a kibontakozását, egészbenvéve mégis nagyszerű ösztönzéssé kerekedik a múlt század pompás öröksége, a felfelé ívelő tendencia optimizmusával tölti el a visszaemlékezőket.