Minden kép egy-egy színekbe kevert imádság az újra meglelt életért [antikvár]

ELŐSZÓ Élni csak önmagunkért, az merészség. Élni a családunkért, a legnagyobb tisztesség. Isten áldásával élni és jót cselekedni a világért, az a legszentebb mesterség! Az ember önmagában csak egy szürke pont. Az ember a barátaival egy erős fémkapocs. Az ember a barátaival és embertársaival egy olyan lánc, amely a végtelenségig növelhető, amely átérheti az egyenlítőt s az egész világot. És micsoda óriási szeretet és tetterő létezik egy ilyen láncban! Ez az erő hatványozódik akkor, ha valaki kétszer született! Én már láncszem vagyok egy ilyen láncban. Ebben a láncban él és dolgozik Kovács Imre festőművész. Fegyvernek szülötte. Ö abban a vérrel áztatott 1944-ben született, amelyben az ember értékét -, beteges felfogás szerint -, nem Istennek tetsző mértékegységgel mérték. Imre leUd szemeivel és egyre gyarapodó tudással mégis különbséget tudott tenni a jó és a rossz, az eszetlenség és a bölcsesség között. Igaz, az út az Ő számára is rögös volt, de erős akarattal, lelke gazdagságával és megértő környezetével felül emelkedett a problémákon. 2004-ben találkoztam először a nevével egy, az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság által kiadott prospektusban. Egy fotó és egy rövid életrajz ecsetelte mimkásságát. Én ekkor már egy tehetségkutató és -gondozó társaságot vezettem a Beöthy Galérián belül. Éppen a 2006-os év kiállításait szerveztem, amikor az Imre által festett tájképen megakadt a szemem. Felhívtam Ót és már az első telefonbeszélgetés során ére2rt:em, hogy óriási erő lakozik ebben az emberben. Felkértem, jöjjön el hozzánk, tisztelje és örvendeztesse meg Győr város lakosságát festményei kiállításával.