Nagy István emlékkiállítása [antikvár]

Fedlapja kopottas.
A művészet társadalmi hatását viszgáló szociológiai kutatások olyan tudományos eredményre vezettek, miszerint a művek közösségi elfogadtatását "ajálók" készítik elő; ismert emberek, tekintélyek, akiknek véleményét hitelt érdemlőnek tartja a közönség. A három évtizede elhunyt Nagy István művészete sem mesterünk életében, sem halála óta nem szűkölködik a legjobb ajánlókban. Lelkes méltatói, rajongó csodálói között nagy neveket sorolhatnánk, írók, kritikusok elejét, művészek művészévé vált, lassan egyik fő forrás századunk magyar képzőművészetében, a nagy közösség figyelme mégis igen lassan fordul feléje. Művei zajtalan álló gránitkövek, nem kelletik magukat, nem invitálnak senkit hatásos bájjal, megvárják a közeledőt. De ha rájuk találunk, akkor sokszorosan megajándékoznak, maradandó, pótolhatatlan ízű élmény részévé tesznek. Megrendítő erejű szépség értőjévé válik, aki megtanul és tud látni Nagy István "nyelvén". Az ő művészetével szemben nincsen középút: el lehet menni mellette, akárcsak a szerény, jó "kismesterek" mellett közömbösen és érintetlenül, vagy mindenkorra hívéül kell szegődni.