Öregek könyve [antikvár]

Az Öregek könyve új kiadása elé 1976 decemberében, 45 éve jelent meg a kolozsvári Kriterion kiadásában az Öregek könyve, Plugor Sándor és Szilágyi Domokos azóta is kultikusnak számító kötete. Az erdélyi könyvkiadás eseményének különlegességét jelzi, hogy a könyvet megjelenése első napjaiban elkapkodták, lényegében órák alatt elfogyott. Sikerének több oka volt: Szilágyi Domokos munkásságát ekkor már általános érdeklődés övezte, de az életmű figyelme mellett meghatározó volt a roppant illusztratív borítón keresztül a címben is sugallt tartalom gazdag értelmezési lehetősége, hiszen az öregek sorsába olyan nyilvánvalóan bele lehetett látni a lét időbe vetettségének kérdésein túl az erdélyi sors aggasztó állapotát. Ugyancsak fokozta a várakozást a téma újszerű megközelítése, a poéma műfaji sajátossága, a társszerzőség dialógusban álló különlegessége, a kötet rendhagyó négyzetes alakja. Minden szimbolikus elem mellett azonban a fő ok a megrendítő egybeesés volt: Szilágyi Domokos közvetlenül a könyv megjelenése előtt (de már a kötet nyomdai levonatainak ismeretében, tehát lényegét tekintve a megjelenéssel egy időben) öngyilkosságot követett el, így a poémából mindenki Erdély első számú költőjének hagyatékát próbálta kiolvasni. Ezt a hogyan továhbvn és a kisebbségben való továbbélésre vonatkozó örökséget a szöveg azonban nem tartalmazza, legalábbis tömör, aforizmatikus utalás nem szerepel benne a sors vállalásának közösségi problémájáról. Legfeljebb a sorok számozása utal arra, hogy körülményeiknek és az idő kiszólító hangjának foglyai, számmal megbélyegzett rabjai. A 700 sor amellett, hogy egy terjedelmében előre meghatározott nyomdai ív - ennyit várt és engedett a kiadó, erre a szükkeblűségre is reflektál a poéma végigszámozott terjedel-me egyben egy teljes esztendő, illetve egy december elsejéig számolható csonka év tükröződéseként (365 + 335) fut végig az oldalakon. Ezek az egyébként erős, de a szövegtől mégis független rejtett asszociációk azonban másodlagosak, a kötet alaphangjának nem adnak vezérfonalat. A helytállás imperatívuszaitól tartózkodó sajátosságot mintegy ötven év távlatából inkább úgy lehet olvasni, hogy a poéma a közösségi létre vonatkozó üzeneteit átengedte a rajzoknak, és a szerzők ilyen irányú gondolatai elsősorban a rajzokon keresztül