Puha Ferenc [antikvár]

Iss:,»« ¦ Először nézzük a szárazabb, de beszédes tényeket. Az 1951-es születésű Puha Ferenc a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakán végzett 1979-ben, majd tiz éwei később a Magyar Képzönnúvészeti Főiskola Rendkívüli Tanárképzőjén szerzett újabb diplomát. Mestere (a tragikus halállal halt) Kocsis László (1926-1972) volt, de sokat tanult az idősebb Nádasdy János festőművésztől is. Pályája kezdetén reklámgrafikából élt, később azonban inkább művészetpedagógiai tevékenységet folytatott, manapság is ez teszi ki ideje egy részét. Festőként és grafikusként 1981-töl 1991-ig először az inkább topográfiai rendezőelvek szerint szerveződő Dél-Pest megyei Ivlagy István csoport kiállításain vett részt, azután 1982-ben alapító tagja lett a fiatalosabb hevületü, szigorúbb, következetesebb és modernebb művészeti célkitűzéseket és nézeteket valló, önfejlesztő Insula csoportnak, 1994-ben pedig a még eltökéltebb és szervezettebb, még koherensebb és igényesebb, kiváló képzőművészeket tömörítő, energikus Patak Csoportnak. Nagyon fontos tényezőnek tartom tehát, hogy Puha Ferenc képzőművészé érlelödése vidéken, a Főváros közelségében történt meg, s hogy ó maga sohasem vált részévé a látszólag nagyon nyitott, mégis nagyon zárt kapcsolati pályákon mozgó, gyakran elsietett, kiérleletlen, zavaros és kétes esztétikai értékeket versenyeztető, a kisiklásokat és tévedéseket kontroll és kritika nélküli diadalként bemutató budapesti művészeti szcénának. Ugyanakkor a '90-es évek elejétől, ha jóval később is, amint ez normális esetekben történni szokott, magától értetődő módon lett tagja a legnagyobb országos képzőművészeti szervezeteknek is. (Lásd: Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, Magyar Festők Társasága, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete.) Puha Ferenc tehát, a szintén vidéki, választott sorstársaival együtt könyörtelenül rákényszerült arra, hogy nagyon következetes és szorgalmas munkával alakitsa ki a saját, senki máséval össze nem téveszthető, ugyanakkor a maga (alföldi) közegében (is) otthonosan mozgó és igazolást nyerő, az univerzális emberit és a kollektiv tudattalant is megcélzó, személyes művészeti programját és stílusát. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a vidékiség már önmagában is elegendő az üdvözüléshez, az érvényesüléshez, sokkal inkább azt, hogyha ez az életérzés nem párosul valakiben mérhetetlen makacssággal, kitartással, bátorsággal, önképzéssel, önérzettel és megharcolt önbizalommal, s ezen túl még őszinte önvizsgálattal és odaadó környezetelemzéssel, akkor az a bizonyos, vele szintén szinonim eredetiség sem tud kialakulni az alkotóemberben. LIgy érzem tehát, hogy Puha Ferenc analízise nemcsak önmagára, képességeire és eszköztárára, hanem a közvetlen földrajzi és biológiai lakóhelyére is kiterjedt. Ebben egy hasonlóan következetes társra és barátra talált Szigetszentmiklóson Somogyi György festőművész személyében, akivel kialakították, úgynevezett „insula filozófiájukat", amelynek leglényege talán az lehetne - közvetlen analógiájaként vagy függvényeként a természetszerűen adódó szigetlét életérzésnek (lásd Csepel-sziget, ahol élnek!) -, hogy valójában, hasonlóan a Duna teremtette varázslatos környezethez, minden ember egy sajátos sziget, azaz mindenkinek megvan a maga szigete, amelyet fel kell fedeznie, meg kell értenie és le kell képeznie, amely az otthona, a biztonsága. A szigetet szellemi és fizikai, jelképes és konkrét értelemben is, sokszor elhagyja az ember, de oda mindig visszatér, mert az a valódi közege, eszmélésének paradicsomi kertje, kialakult személyiségének táptalaja. Kettőjük stílusában azonban a legérdekesebb az, hogy bár az alapelveik nagyon hasonlóak - lásd a természeti látvány analízisének és elvonatkoztatásának fokozatait, valamint a redukálás és az egyszerűsítés szerkezetes lépéseit -, külön-külön mégiscsak más és más eredményre jutottak. Somogyi György mintha nagyitóval a kezében, lépésről-lépésre vizsgálná az adott természeti környezetét, hogy egy alapvetően felülnézeti, de a dolgok fölé bensőséges odaadással hajoló mikrokozmikus motivumrendszerből kiindulva, bizonyos apró festői jelelemek sűrű ismétlése és rétegzett felhalmozása által hozzon létre egy mindig merőben új, egy mindig újra és újjá teremtett makrokozmikus absztrakt tájeszenciát, vagyis egy személyes szigethelyzetet. Ezzel szemben Puha Ferenc mintha űrhajóból vagy legalábbis repülőről vagy madártávlatból szemlélné választott természeti környezetét, vagy annak kiszemelt részleteit, hogy egy reduktív, makrokozmikusan elnagyolt, ám egy keményebb vagy lágyabb szerkezet által összefogott rendszer közvetlen, de sűrítetten átértelmezett látványából vagy annak emlékképeiből kiindulva alkossa meg a maga álomszerűén megidézett, szintén absztrakt, belső tájait, azaz a képzeleti térből előúszó, rétegesen összecsomósodó lelki szigeteit Ugyanakkor szemléletéhez társul még valami: nevezetesen egy képzelgő, fantáziáló álrégészi vagy áltörténészi attitűd, illetve egy álnép-rajzosi beállítottság és látószög is. Ez az elemző festészeti magatartás viszont már magának a mélyre ásásnak, az elmúlt időkbe visszaszálló aláereszkedésnek, tehát a tudatalatti világ óceánjába történő alámerülésnek az analógiájára történik meg. Módszerét egy 1995-ben tett finn-