Strobl Alajos [antikvár]

i^trobl Alajos művészetét Petrovics Elek, az újabbkori magyar művészet egyik jelentős szakértője, a következő szavakkal jellemezte: „. . .legjobb munkáiban úgy érezzük, volt valami abból, amit megismerhető parányi világunk mértéke szerint időálló értéknek, klasszikusnak tartunk jóformán élete fogytáig nemcsak dolgozott, hanem meglepő szépségeket termelt." Petrovics Elek világos és találó megállapításai mellett Ybl Ervin tanulmányai járultak még nagymértékben hozzá Stróbl művészetének értelmezéséhez. Ybl közvetlenül Stróbl halála előtt és után egy-egy igényes tanulmányt szentelt a nagy szobrász működésének. Néhány, inkább összefoglaló munkában megjelent figyelemreméltó értékelésen kívül más, valóban érdemes művészettörténeti jellegű írást nem emelhetünk ki. Ezekről is el kell mondanunk, hogy minden komolyságuk ellenére viszonylag csekély a szerepük a Stroblra vonatkozó közvélemény kialakításában. Nagyobb jelentőséghez jutottak a köztudatban azok a művészeti írók, újságírók és anekdotaterjesztők, akik a vele való személyes ismeretség hatása alól nem tudtak szabadulni, s így szobrászatának behatóbb vizsgálata, következetes történelmi és esztétikai szemlélet érvényesítése helyett egyéniségének bonyolult jellemvonásait helyezték előtérbe: vagyis — róla szólva — pszihologizáló, anekdotázó módszert használtak. Stróbl írásbeli emlékezetét így, szinte napjainkig, elsősorban magatartásának, szokásainak ismerete tartotta fenn. A legjobb méltatások pedig lényegében mind a 20-as években íródtak. Azóta csupán egyetlen nagyobb terjedelmű tanulmány látott napvilágot Stroblról, Szuchy Tibor disszertációja 1941-ben. Az eltelt idő Stróbl művészetének tárgyalását megkönnyítette, s időszerűvé tette: működése történeti távlatba került, életműve felesleges sallangjaitól letisztulva, természetesebb értékrendben elhelyeződve, elevenebben hat, mint a két világháború között, vagy akár életében is. Művei újraértékelésének ezt a folyamatát élő szobrászatunk indította meg, midőn spontán erővel fordult a közelmúlt hagyományaihoz. így találtak rá művészeink Stróbl Alajosra, akit most már elfogulatlanabbul tudnak vizsgálni, mint az előző generáció — saját tanítványai — s benne a magyar realista szobrászat egyik legnagyobb mesterét vélik felfedezni. Stróbl művészetének befogadása azonban nem lenne helyes és igazságos, ha csak néhány általánosan ismert alkotására szorítkoznánk, mint ahogy ezt mai szobrászatunk teszi. A további munka a művészettörténet feladata — sőt kötelessége is — hogy most már Stróbl egyéni jellemvonásainak és kora társadalmi körülményeinek ismeretében de főleg műveinek hatásából kiindulva értékelje egész művészi működését. Most is megnehezíti