Szalmás Béla emlékkiállítása [antikvár]

SZALMÁS BÉLA 1908-1961 Amikor egy proletárművész életútját felrajzoljuk, legyen az bár Derkovits Gyula, Dési Huber István, vagy a Szocialista Művészcsoport valamelyik tagja, már-már sematizmusnak tűnik, milyen sorsszerűen, vagy inkább törvényszerűen egybeeső a nehéz gyermekkor, a küzdelmes ifjúság, a nyomott és háborúval súlyosbított férfikor. Többségüknek életműve torzó maradt, mert a teljes kibontakozás akadálya a fentieken kívül a proletárbetegségekből következő, vagy a második világháború kegyetlen iszonyatában lelt, de mindenképpen korai halál. Szalmás Béla, bár már gyermekkorától kezdve rajzolgatott, a módszeres tanuláshoz csak felnőttként s akkor is az Iparrajziskola esti tanfolyamán juthatott. A napszámosnak, aki volt, már az is kivételes ajándéknak tűnt, hogy lámpafényes, meleg tanteremben rajzolt és korrektúrát kapott. Midőn 1927- ben Szerencsről Pestre gyalogolt, reménye nem terjedt túl egy állandó munkahely megszerzésén. Kívánsága - akkor - nem mondható túlszerénynek, hiszen nyolc testvér között ahhoz a hathoz tartozott, aki semmiféle szakmát nem tanult. Ebből fakadt - az ország gazdasági ziláltságán kívül - szinte a felszabadulás percéig tartó hányódása. És lehet-e kiszolgáltatottabb egy ember, mint, ha se tanultsága, se mestersége? Megduplázta a szegénységet, mikor húsz éves korában megnősült és hamarosan meg is szaporodott a család a Mária Valéria hercegnő büszke nevét viselő nyomor-negyed egyik barakk-lakásában. Itt és ekkor (1930) született a kéttenyérnyi, Valéria telepi konyha című olajképe, első, figyelemre méltó festői próbálkozása, ami, ha nem is olyan nagyvonalú összefoglalás, mint Nagy Balogh János hasonló témájú képei, színében s főleg szellemében rokon azokkal. De nem csupán Nagy Baloghot tekinthetjük példaképének, mert az előtte járt nagy proletárfestők nyomait is felfedezhetjük munkásságában. A hasonló körülmények hasonló témát kínáltak s a téma - egyéb komponensekkel együtt - bizonyos fokig a megoldást is meghatározza. Az első kis festmény után hosszú ideig ismét csak rajzolt s ez volt egyetlen megtartója - de nem eltartója -, hiszen az általános gazdasági válság permanens munkanélküliségre kárhoztatta.