Székely népballadák [antikvár]

Népköltési gyűjteményeink majd mindegyikéből valami sajátságos szorongás és fájdalom érezhető ki. Akár Erdélyi János, Kriza nagyhírű gyűjtéseit, akár a különböző magyar tájegységekről szóló kötetek bármelyikét lapozzuk is, a bevezető szavak, a közlők megjegyzései a népi műveltség pusztulásáról, veszendő életformájáról tudósítanak. A gyűjtők és feldolgozók mondatai mögül leküzdhetetlen aggodalom és kétségbeesés hallik: a magyarság eddig rejtező erőit födözik föl, s máris a pusztulás, halódás, változás jegyeit kell látniok. A preromantika és romantika értékelvei által meghatározott felfogásuk pedig fájlalta az ősinek és változhatatlannak vélt népköltészet alakulását, vagy egyenes pusztulását. Milyen úton érkezünk el eddig a fájdalmas hangig?