Szelek szárnyán [antikvár]

BÖCKLIN MESTERNEK van egy megragadóan mély képe: a szélcsend. Mostanában a berni képtár büszkesége. Azúrkék égboltozat alatt pettyes, a sósvíztől likacsos kőszirt emelkedik ki a mozdulatlan tengerből. A kövön hableány pihen, néhány álmosan tollászkodó, feketefejű sirály társaságában. Fullasztó csend, izzó hőség, vakitó napfény árad ki a keretből. A halfarku leány egy bágyadt mozdulatot tesz a karjával, mintha fel akarna emelkedni; zsibbadt tagjai azonban visszahúzzák a sziklalapra. Álmodozva, vágyakozva, bájos aléltsággal és mégis gonoszul leselkedve tekint ki a messzeségbe, mintha várná a közeledő vihart, mely szilaj életre fogja kelteni az alvó tengert. Soha még a vihar előtti baljóslatú csendet közvetlenebbül nem jelképezték, mint e nyugalmas és mégis démoni erejű képen. Azt kérded tőlem, szives olvasóm, hogy mi közöd neked, a jó családapának és békés adófizetőnek, a halfarku némberhez ? - A könyv, melyet ezúttal a kezedbe adok, a hableányról szól. A nyári álmát alvó Adriáról, melynek lomhasága merő báj, pihenése csupa erő, mosolya izgató veszedelem. A vitorlás sportember uti naplóját akarom közrebocsátani. Az ő Adriája nem a banális tenger, melynek hullámsivatagján unottan dohog a »Dániel Ernő.« A ki gőzhajón járja a tengert, az nem talál ott egyebet, mint vizet és megint csak vizet, valamint a gyorsvonat utasa is csak egyforma szántókat lát az Alföldön. A ki azonban kocsin kalandozza be az országot és vitorláson a tengert, az nyüzsgő életet, mozgást, ezer képet és szépséget lát mindenütt. Több ezer tengeri mértföldet tettem meg vitorlás kutteren és most, midőn őszi szél süvölt a téli szállásán veszteglő yacht kopasz acélkötelei között, most hálával, epedve és szinte nevetséges meghatottsággal gondolok rá vissza. Vidáman süvöltő sirokkó szárnyán hasította a fehércsipkés, indigókék habokat; tikkasztó szélcsendben szegett vitorlaszárnyakkal vesztegelt a vakitó fényű tenger tükrén ; rémült sirályként menekült a fagyos lehelletű bóra elől ; világos éjszakán, mikor a tenger millió csillagot ringatott, karcsu hattyuként lebegett a felkelő hold óriás tányérja felé; ujhold éjjelén pedig foszforeszkáló csapást vont a barnapiros tengeren.