Bővebb ismertető
A hátsó borító foltos.
Előszó: Székely Bertalan, akinek életművét születésének százhuszadik évfordulóján közönségünk a kiállításon megközelítő teljességében megismerheti, egyetemes elme volt, aki azt a hatalmas célt tűzte maga elé, hogy művében, melyet hátrahagy, az emberi élet gazdag egészét felölelje. A köztudat joggal mint a legnagyobb magyar történeti festőt tartja számon, - de történeti kompozíciói mellett, melyekkel nagy költőink méltó társaként tartotta ébren a nemzet lelkiismeretét, hazai művészetünk realista fejlődésében rendkívül fontos életképeket, portrékat, és tájakat is festett. Legelső monumentális falfestőink közé tartozott, s ezen a területen kifejtett munkássága egymagában is elegendő volna, hogy ne csak a hazai, de az európai művészet történetében is megtisztelő helyet biztosítson személyének. Művészetének mindez a sok értéke azonban a maga korában jelentős részben kevéssé megértett és kiaknázatlan maradt: Székely is osztozott a feudál-burzsoá társadalomban élő művész sorsában, ki többre becsüli magát, semhogy az uralkodó osztály kiszolgálójává váljék. Tehetségét sokszor mellőzték, képességeire egyre kevésbé tartottak igényt. Életműve a maga gazdagságában is csak töredéke annak, amit vázlatainak és terveinek tanúsága szerint alkothatott volna. Emellett művészi fejlődése során az élet egyre újabb és nehezebb problémáival kellett megküzdenie. Művészete ezért nem is volt végig egységesen kibontakozó egész: a realizmus e nagy úttörőjének munkásságában a töretlen felfelé ívelő fejlődés hosszú szakaszai után átmenetileg olyan ellentmondásos törekvések is jelentkeztek, melyet pozitív értékek és új művészi eredmények kivételes bősége mellett bátor művészi lendületének megtörését mutatják.