TérErő [antikvár]

Részlet: "A mindenkori emberre jellemző tulajdonság, hogy gyalogol vagy járművön utazik valahol, és közben dudorászik. Azért dúdolunk, mert van hangunk, és van fülünk, amivel hallunk. Azért is dúdolunk, mert különböző magasságú hangokat tudunk magunkból előcsiholni, és ez mulatságos. Főképpen pedig azért dudorászunk, mert van egy belső világunk, amelyet mi építünk fel magunknak, és ehhez a világhoz hangok is tartoznak. Pontosan így szoktunk rajzolgatni akármivel bármilyen felületre, csak nyomot lehessen hagyni rajta. A sima Felület mágnesesen vonz minket, mintha egyéb rendeltetése sem lenne, mint hogy telerójuk az ábráinkkal. Ez a Felület lehet barlang Fala, papírlap, Falemez, vászon, tégla, busz, metrószerelvény, és rajzolhatunk szénnel, ceruzával, Festhetünk penzlivei, vésővel, szöggel, ujjal, Festékszóróval, mikor mi van kéznél. Értekezletek alatt, vasúton ücsörögve, rádiót hallgatva önkéntelenül mozog a kezünk, és ábrákat hoz létre. Élvezetünkre szolgál, ha elvont ábrákat hoz létre a kezünk, és az is jó, ha a megszólalásig hű hasonmás kerül ki a kezünk alól. Az is pompás, ha Felismerhető tájkép lesz e működésből, de az is, ha sosem látott belső vidék, dantei bugyor akár. Történik ez azért, mert van látásunk, és van képi Fantáziánk. Nem tehetünk róla, ilyennek születtünk. Szoktunk továbbá játszani a nyelvvel, amelyet készen kapunk ugyan, mégis azzal kezdjük a beszédet, hogy alakítjuk, és van, aki e gyermeki tevékenységet sose hagyja abba. Ki-be forgatjuk a szavainkat, értelmetlen, mégis mulatságos összetételeket, kancsal vagy tökéletes rímeket hozunk létre, szójátékokkal bíbelődünk - mert van nyelvünk, és játékosak vagyunk. Erről sem tehetünk: valahogy túlságosan nagy kapacitásúvá Fejlődött az agyunk, mintha elrákosodott, mégsem halált okozó idegsejtek tömnék meg a koponyánkat, túlságosan tehetségesek lettünk, kevesebb képességgel talán többre jutnánk. Mondom ezt abban a tudatban - ezt állítják ugyanis a tudósok hogy agyunk képességeinek a töredékét sem használjuk ki. Mi is vonzza a nézőt a képekhez, amelyeket nem ő maga rajzolt, mázolt, Farigcsált, amelyekhez ennél Fogva nincs aktív köze? Nyilván az, ha az ő belsejében megképződő, önkéntelen víziókkal van valami kapcsolatuk. Éppen ilyen vízió nem képződött meg a nézőben soha, valahonnét mégis ismerős. Van valami közös a Festő és a néző belső képi világában. Ugyanabban a barlangban laknak, nem tudva róla. Illetve a Festő tud róla."