Tűzzománcművészek Magyar Társasága [antikvár]

A kortárs magyar zománcművészet megnevezés mára már fogalomszerű kifejezéssé vált. Az utóbbi pár évtized alatt egyre inkább azt az irányt, törekvést kezdte jelölni, körülhatárolni a zománcművészeten belül, amely a zománcművesség tradicionális iparművészeti jellegével szemben levált az ötvösség köldökzsinórjáról és fokozatosan vagy radikálisan képző-művészeti műfajokra jellemző igényekkel lépett fel (pl. a művészi gondolat előtérbe állítása a kidolgozással szemben, a technikák kísérletezőbb jellegű felhasználása). Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a hagyományos iparművészeti örökség őrzői, feltámasztói nem tartozhatnának ide, azonban a művészettörténeti szempontú körülhatárolás számára az elmúlt majd négy évtized zománctermésének legfőbb és egyben legfeltűnőbb mozzanata, s ma már ezt teljes egyértelműséggel kijelenthetjük a zománcozásnak a képzőművészet fogalmi területéhez való egyre erőteljesebb közeledése. De éppen ez volt az a motívum, ami miatt a kortárs magyar képző- és iparművészeten belül - a 60-as és 70-es évek virágkorától bizonyos fokig eltekintve - a zománcművészet mostohagyermekké vált. Különösen figyelemreméltó, hogy mindkét oldalról egyaránt érkeztek heves támadások. A képzőművészek elsősorban a zománc tévutakra vivő, olcsó és giccses hatásra csábító jellegét emelik ki, hangsúlyozva azt, hogy olyan művészek választják elsősorban, akik saját területükön - festészet, szobrászat stb. - nem tudtak korábban egy bizonyos színvonalat elérni. Ha valaki figyelmesen végigtekint a kortárs magyar zománcművészet történetén, az azt láthatja, hogy ez csak részigazság, s mint más technikák, műfajok esetében is, mindenekelőtt csak azokra az alkotókra érvényes, akik zománcban sem értek el értékelhető eredményt. Neveket sem kell ahhoz említenünk, hogy ma már evidenciaként tekintsünk a többműfajúságra egy adott életművön belül. Az iparművészeti támadások elsősorban az ötvösök felől érkeznek, akik közül többen - a kivételeknek - még mindig nem tudták feldolgozni azt, hogy a zománcművészet a más területekről érkezők és immár a modern művészeti közélet számára sem csak az ötvösség szolgálóleánya.