Új magyar piktúra [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak
"Idegen befolyások elhomályosíthatják, megzavarhatják az eredet vonásait. Kivált ott, ahol a művészetnek nincs elég szélesen és mélyen kialakult nemzeti vagy szociális stílushagyománya. Így van ez a magyar piktúránáli s, melynek stílusa inkább tájszólás, mint önálló kultúrájú nyelv. Mindamellett így is sok benne az eredeti fordulat. Életrevalósága minden fölmerülő európai horderejű stílustörekvésből csinál valamit, ami francia, német, olasz vagy orosz sugalmazása ellenére is sajátosan magyar, és éppen ebben a sajátosságában értékes... Az a kérdés foglalkoztat, hogy miként öltenek a modern művészeti törekvések a sajátos magyar stílustendenciák kezén szükségszerűen ilyen vagy olyan testet. Rá akarok mutatni a különböző irányú és egyéniségű kreációkban nyilvánuló közös stílusbeli lényegre, benne a sajátos magyar nemzet- és társadalom-lélektani összetevők funkciójára. Végeredményben ezekben az összetevőkben rejlik a magyarázata annak is, hogy mik azok a stílusbeli jellegzetességek, melyeket piktúránk csak magyar voltának megtagadása és eleven erejének csökkentése árán viselhet." - írja Kállai Ernő a modern magyar művészetről szóló alapművében, amely 1925-ben egy időben jelent meg Budapesten az Amicus Kiadónál és Lipcsében a Klinkhardt és Biermann Kiadónál, szemléletesen illusztrálva azt a tényt, hogy a magyar kultúra akkor sok tekintetben együtt lélegzett a modern Európával. A máig aktuális mű, amely ma már alig fellelhető ritkaság, 1925 óta először jelenik meg új köntösben, színes képekkel gazdagítva, a szerző születésének 100. évfordulójára.