Új magyar rajzművészet [antikvár]

A rajz a legarchaikusabb művészet. Története összeforrt az ember őstörténetével, mindenütt jelen van, ahol ember él és újjászületik minden gyerekben. A festészet belőle nevelődik évezredek alatt magas művészetté, de rajzi gyökereit mindig megőrzi. A rajz szerepe akkor sem szűnik meg, mikor a nagy kultúrákban már a fiatalabbnak, a festészetnek árnyékában él és magáévá teszi annak célkitűzéseit. A festő, ha új koncepciót fektet le, ma is először rajzi eszközökhöz nyúl. A mű születésére is kiterjed a törvény, hogy az egyed keletkezése visszatükrözi a faj evolúcióját: minden festmény látható vagy láthatatlan módon rajzi gyökerekből keletkezik és nő befejezett egésszé. A rajz többé-kevésbbé a befejezetlenség jegyében áll, de befejezett és tökéletes lehet a maga módján, még ha két látszólag összefüggéstelen vonalból tevődik is össze. Szerepe csak addig tart, amíg az alkotó folyamat az intuíció állapotában van. A metódikus befejezettség inkább csak ártalmára szolgál. A rajz ösztönös színezetű munka, szabadsága, hogy kivonja magát a racionális normák útján való ellenőrzés alól; a tökély fogalma itt más értelmezést nyer. A rajzi stílusnak külön logikája van, amely a racionális normák szempontjából ellentmondással teljesnek tűnhet fel. Például: házak állnak a parton, mögöttük széles ívben húzódik a Balaton öblének ellipszise. Az értelem törvényei szerint a házak eltakarják az öböl vonalát. A rajz törvényei szerint a ház átlátszó, a part kontúrja keresztülhúzza a házak rajzi formáját. Lazán felrakott foltok felett széles kontúrvonalak lebegnek, a színek elszakadnak a testektől, amelyekhez tudatunk köti őket. Kontúrok kísérik egymást indokolatlan szövevényességben...