Veszelszky Béla [antikvár]

Gerinc alsó sarka kissé felszakadt. Védőborító szélei kissé szakadozottak.
Kiadás éve: [1994]. Van ​valami biztató igazság abban az Ottlik Géza által tapasztalt jelenségben, hogy a jó könyv "végül mindig elolvastatja magát”. Ilyenkor a “körülmények” mellékesnek bizonyulnak; a mű visszavonhatatlan szellemi létezése sorszerűen érvényre jut. Az idő itt nem sokat számít – a “hamar” és a “későn” viszonylagossága saját szűkös dimenziónk türelmetlenségére vet fényt – az egymást követő “ideiglenes rendek” (Malevics) felett átívelő művészet az érvényesség formája. A festő Veszelszky Béla (1905-1977) életműve az Ottlik-féle megfigyelés kiterjeszthetőségének példája: sokáig csak szűk körben ismert munkássága szemmel láthatólag felszínre tört, és mára a század magyar művészetének meghatározó erejű művészetévé vált. Persze Veszelszky mindig „érvényes” volt; ismeretlenségében és felfedezetlenségében éppannyira, mint most, fokozódó érdeklődés-elismerés közepette. Festészete ma sem „aktuálisabb”, mint volt valaha; és annak előtte sem volt „időszerűtlen”, vagy „korát megelőző”. Ezek a siker jelzői, és Veszelszky tudta, hogy a szellemi teljesítményeket a siker vagy a sikertelenség nem minősítheti, ezért – mint Kunszt György írta – „nem szerette a nyilvánosságot és ő maga semmit sem tett azért, hogy széles körben megismerjék”.