Vincent van Gogh [antikvár]

"Vincent ​van Gogh nem is különbözik oly nagyon honfitársaitól. Frans Hals nagyszerű nemzetségéből származó igazi holland. Valamennyi híres honfitársához hasonlóan, ő is alapjában realista – realista, a szó legigazibb értelmében. Függetlenül a képeiből ellenállhatatlanul sugárzó elhitető erőtől, a valóban látott dolgok igézetéből, erre vall témáinak megválasztása, a legszertelenebb színek állandó használata, a szakadatlan törekvés minden egyes dolog lényegének megragadására. És ezen felül még ezernyi jelentős mozzanat tanúsítja minden kétséget kizáróan Van Gogh mély, csaknem gyerekes őszinteségét, szeretetteljes rajongását a természetért és az igazságért – mindazért, amit igaznak érzett. A fölényes önkényességéből, ahogy a dolgok lényegét meghatározza, valamint a formák gyakran merész leegyszerűsítéséből, a szokásokkal mit sem törődő hetykeségből, amellyel képein a napot ábrázolja, vonalainak és színeinek viharos lendületéből, de technikája legapróbb sajátosságaiból is leleplezően tárul fel egyénisége: egy erőteljes, nagyszabású, férfias és vakmerő emberé, aki gyakorta nyers, időnként pedig naivul gyengéd. És mindezen túlmenően forrófejű, a polgári kicsinyesség ellenére, valamiféle megrészegült óriás, aki inkább arra született, hogy hegyeket mozdítson el a helyükről, semmint hogy csecsebecsékkel játszadozzon. A szó tulajdonképpeni értelmében vett ecsetvonásai – az a közvetlen mód, ahogy a festéket a vászonra helyezi – ugyanolyanok mint ő maga: szenvedélyesen vadak, súlyosak és tele vannak erővel. Ecsetje rendkívül vastag rétegben viszi vászonra a tiszta színeket, lendületes vonásokat húz, amelyeket helyenként egyenes, erőteljes vonások kereszteznek, és csillámló foltokat halmoz a vászonra – néha ügyetlenül. Ettől némely kép tömör falhoz válik hasonlóvá, melynek fénylő felületét mintha kristályokból és napsugarakból rakták volna ki… Vincent van Gogh túlságosan egyszerű és ugyanakkor túlságosan kifinomult kortársaink polgári szemlélete számára. Tökéletesen megérteni majd csak fivérei fogják, azok a művészek, akik valóban művészek, és azok a szerencsés kisemberek, akik valóban egészen kisemberek…" Albert Aurier 1890. ("Mercure de France")