Vinczeffy László [antikvár]

BEVEZETŐ A Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galériája immár a negyedik kiállítással járja tovább azt az utat, melyre tavaly novemberben vállalkozott: egy virtuális körutazás formájában bejárni a kortárs magyar képzőművészet végvárait, felkeresni a Kárpát-medencei magyarság sokszor méltatlanul magára hagyatott, kiemelkedő külhoni alkotóit és felmutatni azt az etikai, esztétikai és szakmai felkészültség fundamentumán álló, a magyar kultúrát kisebbségi sorsból szolgáló művészetet, melynek sajátos gazdagsága nyújthat csak átfogó képet az egységes magyar kultúráról, a magyar örökségről és a magyar jövőről. Mi sem példázza ezt a gyakori elhagyatottságot jobban, mint az, hogy a fél évszázada alkotó Vinczeffy László Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek, akadémikusnak, a kortárs magyar festészet kiemelkedő alkotójának ez az első egyéni bemutatkozása a fővárosban. A galéria korábbi kiállításain a szovátai Kuti Dénes festőművész. Nagy János felvidéki szobrászművész és Erfán Ferenc kárpátaljai festőművész alkotásai voltak láthatóak. Most ismét a Székelyföldre tér vissza a körutazás, a háromszéki Sepsiszentgyörgyön és a sóvidéki Atyhán alkotó Vinceffy László munkásságát mutatja be a tárlat. Innen indult a művész élete, gyermekkorát a kuláknak minősített tanító szülők okán a kényszermunka, a Duna-Fekete-tenger csatornához deportálás félelme, a kitelepítés, a dobrudzsai idegenben való kiszolgáltatottság, meghurcoltatás szőtte át. Tíz év múltával ide tért vissza, hogy tizenöt évesen elkezdje felépíteni önmagát, hogy szembe nézzen a megaláztatásokkal, szenvedésekkel. Itt kezdte pedagógusi, restaurátori és művészi pályáját, melyet végigkísér az embertelen kommunista diktatúra és a gyermekkori emlékek súlya. Művészete az expresszionizmushoz és szürrealizmushoz, majd a szimbolizmushoz közel álló elemeket követően hamar rátalál sajátos nyelvére, formavilágára, mely segít feldolgozni gyermekkora félelmeit, segít kibeszélni a kisebbségi lét számára lefokozó, másodrendű polgárrá minősítő létezését.