Visszapillantó tükrömben: rajztanításunk ötven éve [antikvár]

Invokáció A budai Toldy Ferenc főreáliskola diákja voltam 1926-tól 1934-ig. Iskolánk szabadelvűségéről vok ismert. Főnemes-csemete, bankár- és nagyiparos-, kézműves- és házmestergyerek - minden osztálybeli megfordult irt (a szegény a státuszát igazoló okmány birtokában ingyen) - s maradt is, amíg bírta az iramot. A száimazás nem volt meghatározó, címek és rangok kívül maradtak a kapun. Az impozáns, tégla-neogót épület Dunára néző erkélyéről - budaszerte, de még a pesti parton is hallhatóan - ágyúlövés adta tudtul a delet. Az utcán tartózkodó polgár önkéntelen mozdulattal rántotta elő óráját, ellenőrzendő, hogy pontos e. Volt ebben valami szimbolikus. Az irodalmat és a történelmet szerettem, de el tudtam mélyedni a természetrajzban és a földrajzban is. Utóbbiak pallérozták természetszeretetemet és -tiszteletemet, a poétika, retorika tanított feszülő-feszítő közlésvágyam igényes kiélésére. E vonzások forrását (miként az elkedvetlenítőkét is, de ezt most nem tár-g^'alom) a tanárok személyiségében találtam meg - persze, miután benőtt a fejem lágya. Csak később, szerencsére nem elkésve, jöttem rá, hogy tanáraim java - vállalva a kockázatot - még játéknak foghatta fel a pedagógiát. Lapjukat nem a memória, hanem a képességek fejlesztésére tették, s ha nyerés volt kilátásban, tétjüket megduplázták. E játékmód tette lehetővé, hogy kedves tárgyaimban előrejutottam anélkül, hogy hagyományos tanulással vesztegettem volna a drága időt. A közömbös tárgyakkal nehezen birkóztam, de ha valamelyikben - szemléleti hiányosságok okán-csak a biflázás segített volna (amihez erőm sohasem volt) - bizony a bukás fenyegetett. Ilyenkor lépett működésbe a tanári karban elfogadott, nem szellőztetett regula: közmegegyezéssel kihúztak a csávából. Még az érettségin is. Igaz viszont, hogy irodalmi és történelmi szóbelimen elnökünket elkápráztattam. Történelem Marczinkó igazgató úr úgy adta elő, hogy az egyébként virgonc, stiklikre mindig kész osztályimk rezzenetlen figyelemmel követte. Kritsfalussy tanár úr szavajárása nem volt mindig szalonképes (értően használta a diákzsargont is) és büntetés dolgában nem vok éppen válogatós; a havonta egy-két alkalommal - mindig váratlanul - eszközölt feleltetései a Dies íra hangulatában zajlottak. Arn úgy adta elő tárgyait,